2021. nov 22.

Tájfajták tabuk nélkül – avagy hogy kerül a különc helybeli saláta a zöldségdobozba?

írta: Magház Hálózat
Tájfajták tabuk nélkül – avagy hogy kerül a különc helybeli saláta a zöldségdobozba?

Írta és fotózta: Szalczinger Judit

Az utóbbi években örvendetes módon megnövekedett az érdeklődés a helyi adottságokhoz alkalmazkodott, földművelők nemzedékein át továbbörökített, konvencionális gazdálkodásból kiszorult tájfajták iránt – alkalmazkodóképességük, ellenállóságuk, a nagyüzemi termesztésből származó zöldségkínálatban fel nem lelhető színeik, ízeik, formáik sokak kíváncsiságát felkeltik.  Egyre nagyobb tömegeket vonzanak a szabad fajták cseréjére lehetőséget nyújtó magbörzék, a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központ magminták ingyenes igénylésre lehetőséget nyújtó tavaszi és őszi mintakérési időszakai.

Sokan abban a reményben vágnak neki a fajtatesztelésnek, hogy régi-új növényük különösebb beavatkozás és gondoskodás nélkül, önállóan megbirkózik majd az időjárás és az esetleges kártevők, kórokozók támasztotta kihívásokkal. Az efféle várakozások részben helytállók, hiszen a paraszti önellátó gazdálkodás körülményei közt évtizedeken-évszázadokon át fenntartott fajták valóban jobb esélyekkel indulnak vegyszermentes, természetközeli művelési módok adta keretek közt, mint a sokszor műtrágyákra és kémiai növényvédelemre „beállított”, az ipari mezőgazdaság szempontjai szerint szelektált társaik. Ugyanakkor a tájfajták kialakulásakor még jelen nem lévő, a közelmúltban behurcolt új kártevők (gondoljunk csak a vándorpoloskára vagy épp a spanyol csigára, amelyeket  - szerencsére - nagyanyáink idejében még hírből sem ismertek a kertművelők, ma viszont jelentős problémákat okoznak), a megváltozott éghajlati viszonyok, a szélsőségesebbé váló időjárás, a sokszor egyenetlen  csapadékeloszlás őket is kihívások elé állíthatja, csakúgy, mint a modern nemesítésű vagy épp tájegységhez nem köthető, de régóta használatban lévő szabadelvirágzású fajtákat. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy felmenőink sok esetben még egészen más szempontok szerint használtak és szaporítottak egy-egy fajtát, mint manapság: például a hazai tájfajta paradicsomok jelentős része inkább befőzéshez szolgált alapanyagként, ma azonban sokkal népszerűbb a nap érlelte bogyók friss fogyasztása, így az erre a célra megfelelőbb fajták kerülnek előtérbe.  

Mindezeket figyelembe véve nem igazán tudtam, mire számítsak, amikor a terényi MagosVölgy Ökológiai Gazdaságban eltöltött egy szezonon át tartó önkéntesség után magam is csatlakoztam a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központ on-farm programjához, amelynek keretében évente öt környékbeli tájfajta kipróbálására nyílik lehetőségem, ezzel párhuzamosan pedig én magam is heti zöldségdobozok értékesítésére adtam a fejemet.  Az egyik legfőbb kérdés, ami felmerült bennem, az volt, hogy a kiskerti fajtafenntartás és  a család részére történő önellátó kertművelés  kétségkívül értékes, szép és izgalmas gyakorlatán túl milyen mértékben lehetséges és  érdemes árutermelésbe vonni az általam tesztelt és dokumentált tájfajtákat, megismertetni őket a vásárlókkal, zöldségközösség-tagokkal, felhasználni további szelekcióhoz, hozzájárulva ezzel a helyi élelmiszer-önrendelkezés erősítéshez is. Mindenesetre bizakodó voltam, ugyanis a közösségi mezőgazdálkodás gyakorlata  és fajtahasználati szempontjai  merőben eltérnek a konvencionális árutermelő gazdaságokétól. Az ökológiai módszerekkel és viszonylag kis területen működő, ámde rendkívül intenzív, kétkezi munkára, tapasztalatra és figyelemre alapozott, a zöldségdobozok megrendelőivel fenntartott személyes kapcsolatra építő árutermelő kertészet rengeteg hagyományos (ennek ellenére nem széles körben ismert!),  sokszor épp a világ különböző részein felfedezett tájfajtákból kialakult fajtát termeszt minden évben, több száz különböző féle, termelői piacokon is ritkaságszámba menő, ízletes és kiemelkedő beltartalmi értékekkel bíró zöldséggel látva el a közösség tagjait. Miért ne lennének akkor ugyanilyen körülmények közt a hazai tájfajták közül is jól teljesítő versenyzők?

zoldsegdoboz_2.JPGZöldségdoboz.

Az összképhez hozzátartozik, hogy az első pozitív élményem ilyen téren még Terényben ért a Herencsényi tájfajta paradicsom sikertörténete kapcsán. A kezdet nem volt zökkenőmentes: a körülbelül harminc fajta paradicsom egyikeként palántának vetett növények fejlődése eleinte kissé gyengének bizonyult – később megtudtam, hogy ez több más tájfajta paradicsomra is jellemző tulajdonság. A nyurga paradicsomifjoncok azonban június elejére alaposan megerősödtek, a fóliasátorba történő kiültetés kisebb megrázkódtatásai után pedig látványos növekedésnek indultak. Az igazán döbbenetes fejlemények nyár végére következtek a fajta pályafutásában: a tavasszal még nem túl biztató kinézetű paradicsomnövények két-három méteres robosztus óriásokként tornyosultak az ágyás fölött, roskadozva a nem ritkán egy kilós súlyt is elérő, más nagy termésű fajtákhoz képest is rekordméretű  bogyóktól (nem, nem csak egy-két ilyen óriás volt megtalálható tövenként, hanem minden növényen tucatnyi!). A hatalmas termések íze sem hagyott kívánnivalót maga után, és lelkes fogadtatásra találtak a budapesti zöldségdoboz-átadásokon – néhányan eleinte meglepetten szemlélték a piros csodák szokatlan átmérőjét, de hamar meggyőződhettek minden előnyükről.

herencsenyi_pari_2.JPGHerencsényi paradicsom.

A saját magam számára levont legfontosabb – és azóta is alkalmazott – tanulság az utóbbi történetben az volt, hogy a jól megválasztott tájfajták igenis megállják a helyüket zöldségdobozos közegben. A gazdaságban máig termesztett Herencsényi paradicsom az önkénteskedésem évében például biogazdálkodásban is használt hibrid fajtákat utasított maga mögé (termésmennyiségben, minőségben, sőt, betegségeknek való ellenállás tekintetében is!).  Mindazonáltal nem ördögtől való dolog a többi növénynek kijáró kényelmi feltételeket a tájfajtáknak is biztosítani – paradicsom esetében hűvösebb éghajlatú vidéken szabadföldi ágyás helyett jobb megoldás lehet a fóliasátor, a bőséges adag talajfelszínen elterített komposzt és a csepegtető öntözés a mégoly belevaló ágyáslakóknak is jól jön, a leveleken megjelenő pöttyös-foltos kellemetlenségek ellen pedig biogazdálkodásban régóta bevált élő biológiai készítmények és más természetes alapú szelíd növényvédelmi praktikák jöhetnek szóba.  A  tájfajta előnyei nem feltétlenül abban mutatkoznak meg, hogy a felsoroltak egyikére sincs szüksége, hanem abban, hogy nem igényel túlzott mértékű energiaráfordítást és azonos feltételek mellett a többi hasonló növénynél jobban teljesít, valamint kiváló alapot adhat a termőhelyi adottságoknak megfelelő további szelekcióhoz, melyet őseink is gyakoroltak több száz éven keresztül. A terényi fóliasátor tájfajta paradicsomos ágyásában gyönyörködve mindig az járt a fejemben, hogy ezeknek az egyszerű embereknek a növénynemesítő munkája tudományos jártasság és csúcstechnológiás felszereltség nélkül is képes volt olyan lenyűgöző eredmények létrehozására, amelyek tökéletesen illeszkednek napjaink árutermelő kertjeibe.

Hazatérve és az otthoni kerttel csatlakozva az on-farm programhoz rögtön magam is - több más fajta mellett- egy helybeli tájfajta paradicsom kipróbálására vállalkoztam. A Tatabányai tájfajta, amelyről eleinte nem sok információval rendelkeztem, váratlanul népszerű lett a család, majd az első évi próbatermesztés és magfogás után a zöldségdobozok vásárlói körében is – kis körte, vagy inkább lopótök alakú, édes, napsárga terméseit hihetetlen bőséggel ontja augusztus elejétől októberig, a jövőre tervezett koktélparadicsomok közt is ott a helye. A palánták a korábbi megfigyelésekkel összhangban  eleinte nála is kissé gyengék, a növények alternáriás szárfoltosságra közepesen fogékonynak mondhatók, azonban ez nem akadályozza meg őket a későbbi megerősödésben és nyár végi parádés bogyómennyiség  kinevelésében.

tatabanyai_paradicsom.JPGTatabányai paradicsom.

Hasonló sikertörténet lett két salátafajta is – a Kocsi és a Csákvári tájfajtákról van szó. Míg az élénkzöld levelű, nagyobb számban ültetve szinte tökéletesen egyforma, fejet nem képző, tetszetős növényekkel megajándékozó Kocsi meglepő módon eltér a tájfajták azon gyakori jellegzetességétől, hogy megjelenésük a modern fajtákénál kevésbé egységes, addig a Csákvári valóban egy különleges fajtamixhez hasonló látvánnyal kedveskedik - a vele bevetett vagy ültetett ágyásban előfordul az erőteljesen barnás színezetű levelektől az egyszerű halványzöldekig minden közbülső árnyalat. Élvezhetőségüket és értékesítésre való alkalmasságukat tekintve mindketten teljesen zöldségdoboz-kompatibilisek – lágy ízük és dekoratív kinézetük vonzó lehet mindenki számára, aki már kissé kiábrándult az üzletekben tapasztalható zöld fejessaláta-rémuralomból és a tépősaláták izgalmasabb és változatosabb világa felé venné az irányt. Meg kell azonban jegyezni, hogy „a tájfajtát sem hanyagoljuk el” szabály rájuk is vonatkozik, a megfelelő termesztési körülményeket és bőséges öntözést ugyanúgy megkövetelik, mint bármely salátatársuk.  A tavalyi rendkívül aszályos és ezzel egy időben fagyos tavasz sok salátafajta keseredését idézte elő, mely alól sajnos a Kocsi sem volt kivétel, ám a melegebb, kiegyenlítettebb és csapadékosabb ősz során nem akadt probléma vele, könnyű termeszthetősége, sűrű lombja és rövid tenyészideje miatt azóta gyakori résztvevője lett a dobozoknak.

kocsi_salata.JPGKocsi saláta.

csakvari_sali_2.JPGCsákvári saláta.

Kicsit más jellegű történet, de nagy öröm ért egy környékbeli homoki bab tájfajta kipróbálása során is - a szárazbabok termesztése erősen területigényes mutatvány, amelyre kizárólag a család ellátása céljából próbálok alkalmas jelölteket keresni, ám a hagyományos veteménybabok, értve ez alatt a gazdaboltokban beszerezhető fajtákat és tájfajtákat is, sokszor egyaránt érzékenynek bizonyulnak a klímaváltozás okozta aszályos periódusokra és főként a légköri aszályra, amely a hüvelyek megkötődését szinte lehetetlenné teszi. Épp ezért látok most hatalmas lehetőségeket a mára kevésbé ismert, azonban a szárazságot sokkal jobban toleráló és rendkívül bőtermő, apró szemű, de kiváló ízű homoki babokban, amelyek közül idén a pilisi tájfajtával ismerkedtem – a többi hüvelyes termésű növénynek járó vízmennyiséget természetesen ő is megkapta nálam, azonban minden más babféleséget megszégyenítő módon kötötte a termését még a legforróbb júliusi hetekben is, az egyelőre csak néhány méteres ágyásból a kis magméret ellenére is jutott babsalátának való adag, mellette pedig jóval nagyobb terület bevetésére alkalmas vetőmag a jövő évre gondolva.

homoki_bab.JPGHomoki bab.

babsalata_kizarolag_tajfajtakbol.JPGTájfajtákból készület babsaláta.

Összességében ki merem jelenteni, hogy a tájfajták a családi kert és önellátási törekvések mellett nagyon is megbízható részei lehetnek minden olyan gazdálkodási formának, amelyben a termelők és a fogyasztók egyaránt nyitottak a sokszínűségre és elkötelezettek az élet– és földközeli gyakorlatok iránt, valamint ahol a sokféleség nyújtotta előnyök adnak szilárd alapot a közel egész éven át tartó bőséges és ízletes kínálat megteremtéséhez. Az általuk feltáruló  lehetőségekkel élve és esetleges gyenge pontjaikat tudatos szelekcióval javítva egy csodálatos örökség fennmaradását biztosíthatjuk, amely táplálta felmenőinket és átsegítette  őket a nehéz időszakokon, a jövőben pedig újra élelmiszerellátásunk nélkülözhetetlen elemévé válhat. 

paradicsomos_kosarkak_atadas_elott.JPGParadicsomos kosárkák átadás előtt.

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kedvelj minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!

 

Szólj hozzá

kertészkedés magyar fajta agrobiodiverzitás közösségi mezőgazdaság tájfajta mezőgazdasági sokféleség Káoszkert