2021. nov 30.

Mi is az az UNDROP? - azaz a Kistermelők és Mezőgazdasági Dolgozók Jogai

írta: Magház Hálózat
Mi is az az UNDROP? - azaz a Kistermelők és Mezőgazdasági Dolgozók Jogai

Írta: Fehér Judit

Az UNDROP betűszó az angol „UN Declaration on the Rights of Peasants and Other People Working in Rural Areas” megnevezésből származik.

2018 december 17-én az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Közgyűlése megszavazta és elfogadta a Kistermelők és Mezőgazdasági Dolgozók Jogairól Szóló Nyilatkozatot (UNDROP). 121 ország szavazott mellette, 8 ellene, 52 ország pedig tartózkodott.

Ha az EU tagállamokat nézzük, 23 tagállam tartózkodott, 2 igennel szavazott (Portugália és Luxemburg), 3 pedig nemmel (Magyarország, Svédország és az Egyesült Királyság). A nyilatkozat a Via Campesina (kistermelők nemzetközi mozgalma) 17 éves diplomáciai munkájának eredménye. A dokumentum lényege, hogy kiterjeszti az emberi jogi védelmet azokra a kistermelőkre, akik vetőmag-önrendelkezését a kormányok és a nagyvállalatok veszélyeztetik. Az UNDROP elfogadásakor az ENSZ Közgyűlése felszólította a kormányokat, hogy annak tartalmát tartsák tiszteletben és hajtsák végre függetlenül az egyes államok szavazatától.

unnamed.jpgSzegedi magbörze 2019. Fotó: Kiss-Kovács Orsolya

Az UNDROP két cikkben is rendelkezik a kistermelők jogainak elsőbbségéről (beleértve a magokhoz való jogukat) a szellemi tulajdonjogokkal szemben. A nyilatkozat előírja, hogy az államok dolgozzák ki és alkalmazzák az egyezményben aláírt nemzetközi emberjogi megállapodásokat, továbbá biztosítsák, hogy a vetőmagokra vonatkozó jogszabályok, a növényfajta-oltalmi és egyéb szellemi tulajdonjogok, a vetőmag tanúsítására és forgalmazására vonatkozó szabályozás figyelembe veszi és tiszteletben tartja a kistermelők jogait és szükségleteit. Az UNDROP azt is előírja, hogy az államok „támogassák a gazdálkodói vetőmagrendszereket, ösztönözzék a gazdálkodói vetőmagok használatát és az agrobiodiverzitást”.

unnamed2.jpgMagház csapatépítő 2012. Fotó: Czúcz Bálint

A vetőmag-forgalmazási szabályokat illetően az UNDROP gyakorlatba ültetésének egyik módja az lehetne, ha a gazdálkodói vetőmagokra, beleértve a helyileg alkalmazkodott fajtákat, tájfajtákat, nem vonatkoznának a vetőmag forgalomba hozatali jogszabályok. Fontos, hogy a kistermelőknek legyen lehetősége a növényi szaporítóanyagok egymás között való korlátlan cseréjére.

Az UNDROP elismeri a kistermelők azon jogát, hogy „saját vetőmagjukra vagy más, szabadon választott helyileg elérhető vetőmagra támaszkodjanak és eldönthessék milyen fajtátákat és fajokat kívánnak termeszteni”. Továbbá előírja, hogy az államok „azt is biztosítják, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű vetőmag álljon a kistermelők rendelkezésére a vetés időpontjában, megfizethető áron”. Ez azt jelenti, hogy az EU-s növényi szaporítóanyagok forgalmazására vonatkozó jogszabályoknak lehetővé kell tenni a kistermelők számára megfelelő fajták és populációk regisztrálását, a jogszabályban előírtnál nagyobb heterogenitást megengedve, úgy, hogy ezek a fajták ne legyenek kötelesek megfelelni a vetőmag-minősítési szabályoknak. A nyilatkozat továbbá előírja, hogy a kistermelőkkel és a kistermelők által végzett részvételi növénynemesítés eredményeként keletkezett új fajták megfelelő és arányos szabályozással kerülhessenek a vetőmagpiacra.

unnamed3.jpgTermesztett növények sokszínűsége a Magház nagyszékelyi telephelyén. Fotó: Bori Dániel

 Az UNDROP szerint az EU-nak és tagállamainak biztosítaniuk kell a kistermelők aktív részvételét a vetőmagokkal (és egyéb növényi szaporítóanyagokkal) kapcsolatos döntéshozatalban. Ezért a jövőbeni jogszabályi reformfolyamatok során széleskörű konzultációt kell folytatni a gazdálkodói szervezetekkel, továbbá a szakpolitikai javaslatok gazdaságra és társadalomra gyakorolt hatásainak elemzésekor a kistermelőkre gyakorolt hatásokat is vizsgálni kell majd.

A Magház feladatának tekinti, hogy biztosítsa a gazdálkodók és hobbikertészek vetőmaghoz kapcsolódó jogait. Ennek érdekében számos kampányban és szakértői konzultációban részt vettünk, mind hazai, mind EU-s szinten az elmúlt években. 

Előre is köszönjük, ha aláírásoddal, véleményeddel vagy bármilyen más módon a jövőben is támogatod a munkánkat!

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kedvelj minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!

Szólj hozzá

szabályozás hasznos tudnivalók jogszabályok agrobiodiverzitás Európai Unió ENSZ Magház mezőgazdasági sokféleség vetőmag-önrendelkezés maghálózat