Írta: Csóli Virág

Csóli Virág vendégszerzőnk kertinapló sorozatában hónapról hónapra végigkövethetjük egy kiskert életét, a magvetéstől a betakarításig. Az első bejegyzés bepillantást ad abba, hogyan alakul a kapcsolat a kert és a kertész között a szezon kezdetén, és megalapozza a következő részeket is, ahol szó lesz arról, milyen kis helyigényű zöldségek váltak be ebben az apró kertben.

Nem állítom, hogy nem volt véremben a kertészkedés, mert a nagy- és dédszüleim mindkét ágról hatalmas területeket műveltek. Volt minden a háztájiban, idényzöldségek és gyümölcsök, tyúk, kacsa, liba, disznó, virágoskert, bogyós gyümölcsök, dió- és mandulafák. Bár mennyei érzés volt a földből kihúzott sárgarépát azonnal rágcsálni, vagy a napérlelte paradicsomot úgy enni, mint az almát, gyerekkoromban rendesen gondoskodtak arról, hogy egy jó darabig a kert közelébe se menjek. Volt itt minden: krumplibogárgyűjtés negyven fokban, kukorica címerezés, végeláthatatlan mennyiségű zöldborsó fejtés napestig és még sorolhatnám. Egyet azonban megtanultam: a mezőgazdaság kemény munka, amely nem csak az emberi erőforrást veszi igénybe, de bizony a külső körülményeknek is fokozottan ki van téve. Hol a tavaszi fagyok viszik el a termés egy részét, hol az esőmentes nyári kánikula. Lehet jégverés, szélvihar, a kártevőkről nem is beszélve. Ám ha az ember falusi környezetben, a természet közelében nő fel, egy idő után óhatatlanul hiányozni kezd a szabad földön nőtt zöldségek és gyümölcsök összehasonlíthatatlan íze.

A kezdő lökést az újrakezdéshez mégis egy drámai esemény jelentette: a családban valaki súlyosan megbetegedett, az orvos pedig minél több vegyszermentes zöldségeket, gyümölcsöt javasolt. Ám amikor az ember a biozöldségek és gyümölcsök áraira pillantott, úgy érezte magát, mint a KFT együttes Balatoni nyár című slágerében: „azt hittem, rosszul látok”. Ekkor gondoltam először arra, hogy ha a céklát, sárgarépát, paradicsomot saját magunk termeljük meg, sokkal olcsóbban kijövünk, ráadásul ezek vegyszermentességéhez kétség sem férhet.

Hát így kezdődött, a szüleim kertjében, ami akkor már évek óta - időhiányra hivatkozva - nem volt művelve. A súlyos betegségből szerencsére sikerült felgyógyulni, talán némileg ennek köszönhetően is, majd több év kényszerű kihagyás után immár a saját, zsebkendőnyi, ám annál imádottabb kertemben végre számomra is elkezdődhetett a kertészkedés hol kabaréba illő, hol drámai fordulatokkal tarkított kalandja. Tíz négyzetméter álom – és az első pofára esés.

Amikor végre én magam is kertes házba költöztem, és nem csak a panel erkélyén nevelgettem néhány fűszernövényt, megfogadtam, hogy konyhakertem lesz. A terület ugyan nem nagy, de annál kisebb :) , így először csak öt tő vásárolt paradicsompalántával kezdtem. Mivel mindegyik életben maradt, sőt szépen termett, vérszemet kaptam: a következő tavasszal már egy nagyobb területet ásattam fel az „urammal”, még több palántával, mi több, kerültek már paprikák, padlizsánok és a nélkülözhetetlen cékla is a kertbe. A kötött, agyagos talajon azonban a paprikák és padlizsánok szenvedtek, vagy csak nem locsoltam eléggé, mindenesetre egy, azaz egy darab padlizsánt és összesen három darab paprikát szüreteltem azon a nyáron.

A két évvel ezelőtti nyár meglehetősen esős volt, így a paradicsomok mindenféle gombás betegséget szedtek össze, sőt, felütötte fejét a paradicsomvész is. Két tövet is el kellett távolítanom, közben folyamatosan képeztem magam, rengeteg videót néztem a kártevőkről, betegségekről, immunerősítő készítményekről. Akkor fedeztem fel a Magházat is, ráadásul az egyik áruházláncban beszereztem az ÖMKI biopalántáit, amiből életem első magfogását is végrehajtottam.

A következő évben újabb szintet léptem: a fogott magokból és boltiakból is saját magam neveltem palántát. Elkövettem azonban azt a hibát, hogy már ifjú magonc korukban meglevegőztettem őket, ennek hatására belilultak és elkezdték dobálni a leveleiket. Ekkor fedeztem fel az Amazon nevű csodaszert, ami úgy-ahogy rendbehozta őket, de így is csak szenvedtek, ráadásul a tavalyi extrém kánikula is rendesen odavert: a virágok nem kötöttek, folyamatosan dobálták el a növények. Mire szerencsétlenek augusztusban teremni kezdtek volna, már az időjárás nem kedvezett. Tizenöt növényről végül kevesebbet szüreteltem, mint előtte az ötről. Nagy kudarcként éltem meg azt az évet, így elhatároztam: ha törik, ha szakad, idén még jobban felvértezem magam, hogy a tíz négyzetméteres „játszóterem” minden négyzetcentimétere ki legyen használva.

A fordulópont – és újabb nehézségek a láthatáron 2025-re tehát felszívtam magam és a kudarcos év után megfogadtam, hogy igyekszem jobban csinálni. Számos videót néztem továbbra is a praktikákról, például Dezsényi Zoliék, a terényi Magosvölgy ismeretterjesztő filmjeit. Ők is hangsúlyozták, amit már mások is korábban, hogy a jó talaj és talajélet a kulcsa a jó termésnek is, így – bár sokan átkozzák, mert nem fenntartható -, az általuk javasolt fekete tőzeges földkeveréket használtam a palántázáshoz. A tőzegből jutott a szabadföldbe is, ősszel felásva és megtrágyázva, mert a kötött, agyagos talajomat hiába akartam ásásmentesen művelni, ha a növények ezt nem díjazták. Így ugyan nem forgattuk meg, csak meglazítottuk, de már ősszel előkészítettem, majd a lehullott falevelekkel letakartam pihenni.

Tavasszal már látszott, hogy a helyzet sokkal jobb, mint korábban, ráadásul ha az ember kis területen akar hatékonyan termelni, bizony bele kell tenni az energiát a talaj előkészítésére. Kaptak még egy adag gilisztahumuszt, majd egy bécsi bevásárlókörút során betévedtem egy osztrák kertészetbe, ami számomra felért a Kánaánnal és csak azt sajnáltam, hogy nem három napi hideg élelemmel érkeztem…. Mindenesetre 10 euróért vettem öt kiló pelletált csirketrágyát, amihez adalékként gilisztahumuszt és mikorrhiza gombát adtak (ilyen összetételűt itthon még nem találtam), később ezt forgattam be a palánták alá (egyelőre úgy tűnik, nem szomorkodnak emiatt).

A palántázást március közepén kezdtem bent, minden magra tettem egy kávéskanálnyi Amazont is. Megdöbbenésemre olyan virgonc palántáim kezdtek növekedni, amelyek négy héttel a vetés után már akkora méretűek voltak, mint tavaly kiültetés előtt, ráadásul némelyik elkezdett virágozni is. Nyilván sokat jelentett, hogy egy napfényes tetőablak alatt növekedhettek, így kvázi üvegházi körülmények között érezhették magukat. Na de mit csinálok szerencsétlenekkel, ha még messze a kiültetés a Fagyosszentek miatt, de ők már gyümölcsöt szeretnének érlelni, sőt, a cserép is kicsinek bizonyul? Komoly dilemma volt, már csak azért is, mert míg egy évvel korábban már vígan kiültethettem volna őket akár április végén is, idén a szokatlanul hideg május rendesen odavert. Néhányat ugyan kitettem a május elsejei hosszú hétvégén, amikor hétágra sütött a nap, na de a fekete leves csak ezután következett. Minden nap az időjárás appok tanulmányozásával keltem és feküdtem, mivel éjszaka csak úgy röpködtek az egy- két fokok. Szegény kis palánták lilultak, sárgultak, láthatóan megálltak a fejlődésben.

Hiába permeteztem őket lelkesen Amazonnal továbbra is, félő volt, hogy áldozatul esnek a mostoha időjárásnak. De nem. Nem adták fel, és ahogy elkezdett melegedni a hőmérséklet, a nyeszlett, megviselt, lila és nem túl bizalomgerjesztő példányok új erőre kaptak. Most már teljesen magukhoz tértek, némi csalánleves öntözés
hatására is, virágoznak, mintha nem lenne holnap, az első termések is növekednek. Persze a kertművelés olykor jobb, mint egy kalandregény, mert ahogy az ember fellélegezne, hogy végre túléltük a májusi zimankót, újabb aggódnivaló akad.

A kertemben eddig a meztelen csigákkal gyűlt meg leginkább a bajom, de olcsó sörrel sikerül azért őket kordában tartani. Na de idén olyan mennyiségű levéltetű, atka és miegymás váltott társbérletet a növényekkel, hogy ember legyen a talpán, aki lépést tart velük. A kertemben nincs vegyszerezés, a legdurvább szer a bordói lé volt paradicsomvész esetén, de a kis dögökkel most igazán meggyűlik a bajom. Kaptak narancsolajat, rá se hederítettek. Káliszappanos lemosó meg sem kottyant. Csalánleves permet? Gyakorlatilag kiröhögték. Persze elég sok mindent összeültettem egymással, hogy jusson és maradjon is, mert hát a természetben mindennek megvan a szerepe, a levéltetveknek is, de ami sok, az sok. Mindenesetre úgy néz ki, idén a legnagyobb harc velük várható. Nehogy már unalmas legyen…

Hogy miképpen alakul a kert sorsa, és hogy ilyen pici területen milyen zöldségek váltak be eddig, amelyek kis helyigényűek, ám megfelelő termésmennyiséget is adnak, arról a Garzonkerti napló következő részeiben olvashattok.