Írta: Kiss Dorottya

Idén júniusban nálunk (a Tisza-tó északi csücskénél) összesen 6 mm eső esett. Tavaly ilyenkor 57 mm. Tavalyelőtt 97 mm. A fű kiégett, a talajon alkaromnyi repedések.

Ahol nincs locsolva, a takaró agroszövetet nem tudom rögzíteni a leszúróval a talajhoz, mert 2 centinél megáll a fém tüske. A talaj felszínén szikrát vet a kapa. A sombokrok nagy része lógatja a levelét, csak azok feszesek, amelyiket valamelyik este meglocsoltam néhány kanna vízzel. Szerencsések vagyunk, van kutunk, és van benne víz. Amit locsolok, az él, amit 2 napig nem, az vagy konyul, vagy ha gyenge volt, akkor már a növények paradicsomában várja az újjászületést.

Ilyenkor látszik, mennyire éltető a víz minden cseppje. És az is ilyenkor látszik meg, hogy a túlélésben mennyit jelent a mikroklíma. Amíg a nagy eperfa mindennapi árnyéka ér, addig zöldes a fű. Azon túl sárga, zörgősen száraz. A kis fák árnyékában mérni lehet a hőmérséklet-különbséget a szabad területekhez képest. A talajtakarás, ami idén nálam a nagy felületeken agroszövet, a növények között fűkaszálék vagy szalma, védi a talajt, a növények tövét a tűző naptól, így a nap végére kevésbé fonnyadtan lógnak a levelek.
Nincs nagy tapasztalatom még a tudatos kerttervezésben, a fák árnyékában nálam inkább virágok nőnek, mint zöldségek, amikkel korábban próbálkoztam, azok a fák tövében csak sínylődtek, hiszen a kevés vizet a nagy gyökerekkel hatékonyabban felszívják a nagy fásszárúak. Ahhoz, hogy ez jól működjön, kell az élő talaj, a megfelelő mulcsolás, és én ennek a tanulásában még csak a kezdeteknél járok.

Az elmúlt évek keserves tapasztalatai alapján szerintem a jó talajszerkezet, a gazdag talajélet, a hatékony talajtakarás, a víz megtartása alapvető lett a kertészkedésben, vagy... a korlátlan mennyiségű víz. De az úgy tűnik, egyre kevésbé elérhető forrás, és vannak időszakok, amikor egyszerűen nincs. Nincs mit megtartani, mert nem hullik csapadék. A vízzel teli kút, az áram, aminek segítségével általában a víz napvilágot lát, szintén nem alapvetés, főleg nem a teljes kertre. Most kezdjük el érezni, hogy a víz még itt, a Kárpát-medencében sem korlátlan és kifogyhatatlan. Az, hogy nagyobb léptékben hogyan kéne megőrizni, és hogy mennyire el vagyunk maradva ezzel, az messzire vezetne, és nálam sokkal inkább hozzáértők már sokszor, újra és újra leírták, ahogy javaslatokat is tesznek a megoldásokra, amelyek egyelőre – innen legalábbis úgy tűnik – süket fülekre találnak.

Most tényleg itt az idő, hogy legalább a saját kis portánkon alakítsuk úgy a körülményeket, hogy azok az élelmiszert termő növényeink számára is lehetővé tegyék a várhatóan ismétlődő, kiemelkedően aszályos időszakok túlélését. Ehhez útmutatókat találtok a Magház blogban, de számtalan permakultúrás oldalon vagy közösségben is találtok hozzá segítséget. Kezdjétek el még ma, mert idő kell ahhoz, hogy éltető oázissá alakuljanak a sivatagosodó kertjeink!