Írta: Mészáros Zoltán

A kispetri Humus Egyesület meghívására egy fajtamegőrzéssel és magfogással foglalkozó egy hétvégés műhelymunkát tartottunk az egyesület székhelyén, Kispetriben. 

Amikor Tasnádi Andrea megkeresett minket, mindenki nagyon fellelkesült a Magházból, a hosszas tervezés végére a különböző közbejött nehézségek miatt végül hárman tudtunk elindulni, Réthy Kati, egyesületünk elnöke, Máthé Orsi és Mészáros Zoli, illetve János, Orsi párja, aki nélkülözhetetlen segítséget nyújtott az utazásban és a hétvége koordinálásában.

A hosszú úton odafele átautóztunk Partiumon, majd a Király-hágón keresztül beléptünk Erdélybe. Orsi és én már jártunk itt és szép emlékek idéződtek fel bennünk az erdős hegyoldalak láttán, míg Kati most először járt erre, de úgy láttam, őt is nagyon megfogta ez a vidék. Útközben megálltunk Magyargyerőmonostorban egy kis pihenőre és megnéztük az ősi templomot, amit a református felekezet gondoz. A harangozó nénitől sikerült elkérni a kulcsot, így a templom oldalát díszítő egyedülálló szoborcsoport mellett bekukkanthattunk a belső térbe is, ahol körbejártuk a különböző és szépséges nagyírásosokkal díszített falakat. Ezeknek a hímzett anyagoknak a készítési titkait a mai napig őrzi még néhány idős ember, reméljük tudásukat sikerül átadniuk a fiatal nemzedéknek is, hogy ne merüljön feledésbe ez a mély szimbolikával bíró kézműves tudomány. Én nem vagyok biológus, de a többiek azok, így megtudhattam, hogy az ösvényeket borító nagyon hasonló formájú kavics valójában nem más, mint Szent László pénze, negyven-ötven millió évvel ezelőtt elpusztult hatalmas (jellemzően 3-5 centiméteres) egysejtűek kövülete. Az elnevezést pedig onnan kapta, hogy a monda szerint Szent László ellenségei, miközben menekültek előle, aranyat és ezüstöt szórtak el, hogy a magyarok megálljanak felszedni, ám Szent László Istenhez fohászkodott, mire a pénzérmék kővé váltak, így az üldözés folytatódott és győzelemmel végződött. 

Jó volt megfigyelni nem csak itt, hanem általában Erdélyben, hogy micsoda szakértelemmel használták a helyiek a bőségesen megtalálható faanyagot a fenyő zsindelyekhez, kerítésekhez, díszes kapukhoz, vagy akár ácsoltak belőle falakat, amiket sárral tapasztottak be. Mindenhol a fa és a faragott természetes kövek használatával találkoztunk, ami az egész épített környezetet nagyon természet közelivé tette. 

Utunkat folytatva láthattuk, hogy Erdélyben is milyen súlyos károkat okozott a komoly aszály, itt is lényegesen kevesebb csapadék hullott, mint korábbi években. Látszott, hogy az ősszel érkezett esők miatt feléledt a természet, rengeteg legelőt láttunk őszi kikerics virágba borulva, de a méretes repedések nem tűntek el a talajból. Bánffyhunyadról kiérve teraszos művelésű domboldalak mellett haladtunk el, pontosabban nem is kifejezetten mesterségesen kialakított teraszok voltak ezek, inkább csak egyfajta sávos megmunkálás, ahogy a vékonyabb kaszált vagy művelt parcellák között mindig volt jó pár méternyi természetes növénytakaró, akár csak lágyszárú, vagy valamilyen alacsonyabb bozótos formájában. Ezen a vidéken nem annyira a hatalmas területre kiterjedő egységes szántók a jellemzőek, hanem ezek a kisebb, tagolt területek, ami valószínűleg sokkal gazdagabb élővilágot képes fenntartani.

Kispetribe megérkezve először a szállásunkra mentünk, a Maraton panzióba, ahol egy nagyon hangulatos és zegzugos, átalakított és felújított pajtában kaptunk helyet. Itt nem csak az építészeti megoldások voltak érdekesek, hanem a népi használati tárgyak, amelyek a belső teret díszítették. A Humus Egyesület tagjai is hamarosan befutottak, megismerhettük személyesen is Tasnádi Andreát és Gyalai Korpos Ágit, valamint az őket segítőket, Andrea szüleit, Katalint és Jánost, illetve Ági párját, Tamást. Első pillanattól nagyon barátságosan és közvetlenül bántak velünk, a személyes benyomásom egész hétvégén olyan volt, mintha a régen látott nagyszüleimet látogattam volna meg. A panzióból átsétáltunk Tasnádi Jánosék házába, ahol bőséges és finom vacsora várt minket, közben befutott még több tagja is az egyesületnek, Éva, aki Svájcból származott el Erdélybe és Zsolt, Andrea testvére, aki amellett, hogy gyümölcsfa oltásokkal foglalkozik, különböző kézműves likőröket készít gyógynövényekkel-fűszerekkel-gyümölcsökkel. Ezekből a finomságokból is kaptunk ízelítőt.

Megtudhattuk, hogy Andrea szülei a családi gazdaságot vitték tovább, aminek elsődleges fókusza a dísznövénytermesztés, tavasszal főleg évelő növények szaporítóanyagait, nyáron csokrokat, növényi díszeket, ősszel pedig szintén szaporítóanyagokat és szárazvirágokat árulnak a piacon. Az utóbbi időben sajnos a gazdálkodási kultúra nagyon visszaszorult, ahogy idősödik az előző generáció, úgy válnak elhagyottá a kertek, és a falu körüli művelt területek, ahol pedig régebben komoly gyümölcs és szőlő ültetvények voltak, és a falu közösen legeltette a háznál tartott bivalyokat. Külön érdekesség volt, hogy Katalin elmesélte, hogyan dolgozták fel kézzel a kendert, amire már sajnos itt sincs kapacitás, de még egy emberöltőn belül vannak az emlékek, mindig meglep, hogy mennyire messzire kerültünk akár a szüleink életformájától az utóbbi évtizedekben, és hogy mennyi értéket vesztettünk annak ellenére, hogy sokan igyekszünk ezeket megóvni és átmenteni a jövő számára. Kicsit vidámabb témákra visszatérve, a vacsora közben megérkezett több résztvevő is a hétvégi programra, így velünk együtt tapasztalhatták meg a hagyományos, önzetlenül mért erdélyi vendégszeretetet. Az utazástól és az élénk eszmecserétől elfáradva aztán nyugovóra tértünk a panzióban.

Szombaton korán reggeliztünk, vendéglátóink mindenféle finomságokkal töltötték fel a panzió hűtőjét, így házi sajtot, zöldségeket, ajvárt csemegézhettünk. Utána elindultunk a helyi művelődési házba, ahol belevetettük magunkat az előkészületekbe. Külön köszönet Tamásnak, amiért profi módon megoldotta a vetítési gondjainkat, illetve a Grai tolmács csapatnak, akik egész hétvégén komoly munkát végeztek, hogy mindenki megérthesse a másikat. Tolmácsaink Kolozsvárról érkeztek, közösségi kezdeményezéseket segítenek munkájukkal, és nagyon innovatív módon, egyszerűen kezelhető és nem túl drága eszközökkel oldották meg a szinkron tolmácsolást. Így rengeteg időt spóroltak nekünk, ráadásul alaposan felkészültek a fajtafenntartással kapcsolatos szaknyelvi kifejezésekből, így egyáltalán nem volt fennakadás a megértésben, ezért pedig nem lehetünk nekik elég hálásak. A 10 órai kezdésre sikerült kipakolni a bemutató terményeinket és a szakirodalmat, amibe bele lehetett nézni a hétvége folyamán, a Humus egyesület is nagyon sok érdekes könyvet rakott ki.

Szép számmal összegyűltünk és elkezdődött a hétvége hivatalos programja, amit Ági nyitott meg a Humus Egyesület bemutatásával. 2020-ban még informális csoportként, 2022-től pedig már Egyesületként működnek hat állandó, hivatalos taggal, de aktívan tizennégyen dolgoznak együtt a magfogási munkákban. Elsődleges céljuk a helyi tájfajták élő megtartása, a falusi gazdálkodás és a termesztett növények sokféleségének népszerűsítése, így céljaik nagyon rokonak a Magház Egyesületéivel.

Az Egyesület külön magházat tart fenn a magok tárolására, ahol profi körülmények között őrzik a genetikai a hagyatékot. A magház mögött található kertben elsősorban helyi gyógy- és fűszernövényeket termeszt Andrea. Szárítmányokon kívül készít sokféle feldolgozott terméket is belőlük, illetve méhészkedéssel is foglalkoznak. Minden lehetőséget igyekeznek megragadni, hogy a helyi fajtákat terjesszék és életben tartsák, legyen az gyümölcs, zöldség vagy gyógynövény. Tavasszal tartottak gyümölcsfa-oltási alkalmat, ahonnan mindenki tudott hazavinni az értékes tájfajta oltványokból. Külön is kiemelném a Pónyik almát, amivel én itt találkoztam először, kaptunk belőle kóstolót és egyből kedvencem lett, a szerény kinézetű kis lapos almák olyan gazdag ízvilággal rendelkeznek, hogy azonnal elkezdtem gondolkodni, vajon hová tudnék még egy fát bepréselni a kertbe. Egy helyi kutatóközponttal közreműködve az Egyesület részt vett egy projektben, aminek célja a hagyományos helyi almafajták feltérképezése és megjelölése volt, a Humus kertben is találhatóak olyan fák, amelyeket így azonosítottak be és jelöltek meg. A faoltási alkalmon kívül egy másik érdekes kezdeményezése az egyesületnek, hogy keresztszülőket keresnek az egyes tájfajtáknak, akik vállalják, hogy megfelelő módszertannal és körültekintéssel fogják fenntartani a kapott fajtát.

Az Egyesület bemutatkozása után Kati vette át a szót, de még mielőtt az előadást elkezdte volna, bemutatta a Magház Egyesületet, illetve megkérte a résztvevőket, hogy ők is mutatkozzanak be röviden. Jó volt látni, hogy nagyon vegyes csapat jött össze, mind kor tekintetében, mind abban, hogy ki milyen közegből érkezett, ráadásul nem csak Erdélyből jöttek résztvevők, hanem egész Romániából. Voltak többen, akik információt kerestek a fajtafenntartással kapcsolatban és kertjükben szeretnének ilyen megőrzési tevékenységet is folytatni, de voltak, akik már régebb óta működő szervezettől érkeztek, mint Rodica és Maria, akik a Seminte Cu Suflet (Lelkes Magok)  csoportosulástól jöttek és évek óta tartanak magbörzéket Romániában. Sara és férje egy másik egyesület, a Tarnat-Kalotaszeg Durabil képviseletében vettek részt a hétvégén, ők Kalotaszeg fenntartható fejlődésén dolgoznak, amely kiterjed az épített örökség megóvására, vagy Andreáékkal közösen a helyi nyolcsoros kukorica tájfajta fenntartására tett kísérletekre. Quim és fia az IncrEdible Forest szervezettől volt vendégünk, ők nagy hangsúlyt fektetnek a természet védelmére, a gazdálkodásban a hagyományos megoldásokat ötvözve a modern tudományos eredményekkel, tiszteletben tartva az egyének függetlenségét és önrendelkezéshez való jogát. Cristina a Seminte pentru viitor (Magok a jövőért) képviseletében erdőkertek tervezésével és vetőmagok árusításával foglalkozik, rajta kívül többen is említették, hogy permakultúrás elvek mentén látják elképzelhetőnek a fenntartható jövőnket. A résztvevők között voltak olyanok is, akik még tervezési fázisban vannak saját életterük tekintetében, reméljük, hogy nekik is tudtunk hasznos tudásanyagot nyújtani.

Az egész hétvégén nagyon érdekes volt a kommunikáció, ami román, magyar, angol és német nyelven zajlott egyszerre, mindenki rugalmasan alkalmazkodott a beszélgetőpartneréhez, a nyelvi akadályokat pedig egymás között is sikerült némi közvetítéssel leküzdeni.

A kispetri élménybeszámoló II. része itt olvasható.

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kövess minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!