Beszámoló a 2024-es jászboldogházi „Kiskerti vetőmagfogás” gyakorlati oktatónapról
2024. augusztus 24.-én került megrendezésre az idei jászboldogházi „Kiskerti vetőmagfogás” gyakorlati oktatónap. Nagyon lelkes kis csapat gyűlt össze, így a jó hangulat az egész napot
végigkísérte.
Délelőtt a gazdaságot jártuk körbe, megnéztük az épületeket, a kertet (földbe ásott üvegház, erdőkert, tönkölytermesztő terület) és a tanyán élő őshonos állatokat. A kerti séta során az éppen érő finomságokat (szilva, körte, alma, szőlő) kóstoltuk meg.
A közösen elfogyasztott ebéd után magot fogtunk száraztermésűekből (saláta, spenót, lóbab), illetve lédústermésűekből (paradicsom, uborka). A következő program az élő tönkölyfeldolgozás-bemutató volt.
Átalakított kalapácsos darálóval hántoltunk, kalmárrostával magot tisztítottunk, majd pedig az így kapott anyagot elektromos házi malomban őröltük lisztté. Uzsonnára pedig megkóstoltuk a saját frissen sült teljes kiőrlésű kovászos tönkölykenyerünket.
Emellett volt almafajta-, szőlőfajta-, paradicsomfajta- és uborkafajta-bemutató is, valamint megmutattuk a jelenlévőknek a Maria Thun féle biodinamikus vetési naptárt és a hazai magfogás két alapművét, a „Vetőmag-önellátás a gyakorlatban” és a „Magtermesztők kézikönyve” című könyveket.
A résztvevők a nap végén ajándék magcsomagot kaptak, illetve vihettek haza a közösen fogott magokból is. Mindenki sok-sok élménnyel és új tudással gazdagodva indult útnak a nap végén.
Köszönjük szépen mindenkinek az aktív részvételt és a jó hangulatot!
Írta és fotózta: Hegyesi József és Sipos Erika
Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kövess minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!