A #noparakert sorozat részeként egy új alsorozatot eresztünk útjára, amiben önkénteseink mutatják be a kiskertjüket, balkonkertjüket. Ebben az első részben Kemese Fanni mesél arról, hogy mi minden történt márciusban és áprilisban a négy négyzetméteres kis balkonkertjében.

Írta és fényképezte: Kemese Fanni

Egy fővárosi lakás négy négyzetméteres erkélyén balkonkertészkedem, és a tavalyi első szezonom sikereivel és tanulságaival felvértezve vágtam bele az idei évbe. Már az elején szeretném leszögezni, hogy nem profi tanácsokról lesz itt szó, mint a noparakert szuperhasznos szakmai bejegyzéseiben. Sokkal inkább a hasonló cipőben járó, bizonytalan vagy épp hezitáló városi balkonkertészeknek szeretném megmutatni, hogy egy kis odafigyeléssel, nulla tapasztalattal is lehet zöldséget termeszteni. Ne engedjünk a parázásnak, az egész legyen inkább egy kísérlet! Havonta tervezek beszámolni a balkonkertem alakulásáról, az ültetéstől a szüretig, így remélem velem tartotok ebben a szezonban.

Az év eleji Magházas magcsomagolások és a magbörzék után, márciusban végre eljött a begyűjtött és már-már indokolatlan mennyiségben felhalmozott magok vetésének ideje. Elővettem az év közben gondosan elrakott tejfölös és joghurtos poharakat, és nekiláttam a palántázásnak. Leginkább a paradicsomokra és a paprikákra koncentrálok idén.

Az egyik kísérletem arról szólt, hogy a házi körülmények között a csírázást segítő folpackot hogyan lehetne elhagyni. A poharakat egyszerűen egy műanyag dobozba tettem, és egy jól záródó fedővel fedtem. Sikerült kedvező közeget teremtenem: a délutáni napfény remekül párásította és felmelegítette a dobozt, így még a paprikák is kibújtak anélkül, hogy a fűtőtest mellett lettek volna. Amikor kicsírázott egy növény, a poharat rögtön áttelepítettem egy nyitott tálcába, így több héten át újabb és újabb adag pohár járta meg a fedeles "terráriumot". Valljuk be, a kényszerű home office nyertesei a palánták voltak, ennyi törődést biztosan nem kaptak volna normál körülmények között.

Persze értek kudarcok is, mert ez mindig benne van a pakliban: az egyik paradicsom fajta egyáltalán nem hajtott ki, egy adag palántának valót pedig addig-addig locsoltam a túl sok napra nyúló meddő várakozás közepette, míg sártengerré nem változott a kiporciózott föld, és persze nem nőtt ki semmi sem belőlük. Kaprot is ültettem, de nem nőtt ki; lehet, hogy a maggal volt gond.

Négy fajta paradicsomot vetettem, köztük a különösen nagy becsben tartott, a londoni Kew Gardensből származó örökségfajta Golden Sunrise paradicsomot – amelyet 1894 óta jegyeznek –, és a másik szerzeményemet, az agyvelő kinézetű voyage parit, amelynek magjai kézen-közön jutottak el végül hozzám egy kedves Magházastól.

Idén ehető virágokkal is próbálkozom; ültettem árvácska és búzavirág magokat gyönyörű nyári salátadíszek reményében. Mamusz macskánk örömére pedig macskamentát. Végül 60 palántám maradt életben: az emlegetett paradicsomok, egy-egy fajta paprika, padlizsán és cukkini, és akkor a tálcányi árvácskát és a két ládányi tépősalátát nem számítottam ebbe bele. Mindössze egy paradicsom fajta és a paprika kerül csak a bakonra. Előbbi egy bordó, csúcsos végű bogyós pari, a paprika pedig pici, narancssárga, édes ízű snack paprika. Tavaly próbálkoztam velük, bírták a gyűrődést, idénre már több tővel terveztem, hogy magot foghassak a termésekből, és kézbe vegyek egy zárt, mini léptékű zöldségtermesztési láncot. Magtól magig minden lépés nálam lesz, más segítsége nélkül. Már most nagyon izgulok, hogy összejön-e. A többi palánta – valójában a mázlisabbak – tágas kertbe költöznek majd.

A balkonon az óriás cserepeket már fejben rakosgatom ide-oda, tervezem, hogyan használjam ki a helyet legjobban; a cserépben nevelt tulipánok és az áttelelt rozmaring helyére hamarosan beköltöznek az új lakók, de ez már a májusi balkonmesék témája lesz.