2020. nov 23.

Cinkotai beszámoló

írta: Magház Hálózat
Cinkotai beszámoló

Írta és fotózta: Weimper-Horváth Anett

Nekem már régóta nem kell bizonygatni, hogy a sokféleség jó dolog. A lelkesedés a paradicsomokkal kezdődött, amikor a gazdaboltos és ilyen-olyan extravagáns, különlegesen különleges fajták nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az magok ugyan kikeltek, termés is lett, de valahogy nem ez volt, amit én kerestem.

Talán néprajz szakos végzettségemnek köszönhető, hogy amint kicsit nagyobb városi játszótérhez jutottam a 16. kerületben, rákaptam a tápiószelei génbank tavaszi kínálatára. Innentől kezdve kicsiny, kb. 100 nm-es kertem egyeduralkodói a paradicsom tájfajták lettek.

Hogy a diverzitás más növények esetén is a paradicsomokhoz hasonlóan izgalmas lehet és hogy hozzám hasonló megszállottak is vannak, arra csak akkor eszméltem rá, amikor 2018 nyarán találkoztam a Magházzal. Addig eszembe se jutott, hogy magam is foghatok magot és ez egyáltalán nem olyan ördöngösség, mint elsőre ránézésre tűnik.

Az utóbbi pár évben lehetőségeimhez mérten kipróbáltam a Magháztól kapott paradicsom tájfajták mellett számos más fajtát is, melyekről ezúttal beszámolok röviden.

Idén a legtöbb sikerélményem a padlizsánokhoz és a nagyszékelyi áttelelő salátához kötődnek. A vajdasági fehér padlizsán már a színével ámulatba ejtett, mivel zöldfülűként eddig csak a lila változattal találkoztam. A bőséges terméshozam mellett sokkal-sokkal krémesebb sütve a végeredmény, mint a lilánál, ami miatt egyértelműen a kedvencemmé vált. A spanyol fehér és a Little Finger verziókat inkább az alakjuk tette érdekessé számomra, a Benary's Blaukönigin már palánta korában elnyerte tetszésemet, mert ez fejlődött a legszebben.

20200820_072555.jpg

A paradicsomok közül már nem tudnék meglenni a bolgár és erdélyi fajták nélkül, friss fogyasztásra legszívesebben a martonvásári tájfajtát tettük a tányérra. A kislányom kedvencei pedig egyértelműen az apró sárga paradicsomok, úgy mint a Barry's Crazy Cherry és a Wild Currant vadparadicsom, ahogy a szintén sárga termésű rokon, a yantar perui földicseresznye. A földicseresznye nekem sajnos nem sikerült, mert túl nagyra nőtt, ugyanakkor termés csak pár szem lett rajta.

20200820_082543.jpg

20200815_075413.jpg

20200805_204543.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Eddig azt hittem, hogy a szép, rendesen befejesedő saláta termesztése különleges szakértelmet igényel, de idén erre rendesen rácáfolt a nagyszékelyi áttelelő saláta. A tavaszi járvány karanténban mindig mosolyra fakadtam, amikor meglátogattam a fóliában a keseredést és felmagzást hírből sem ismerő hatalmas salátáimat. Ez a fajta tényleg télálló és elképesztően nagyra tud nőni, bomba biztosan ellát kora tavasztól friss saláta alapanyaggal, csak ajánlani tudom. A levelek különleges pirosas színe és a fodros mintázata már csak a hab a tortán.

20200419_190608.jpg

A magfogás mára a paradicsomok, padlizsánok és a földicseresznye esetében kötelező augusztus végi, szeptemberi teendőim közé tartozik. Óriási öröm, hogy a kerületünkben működő Cinkotai Gazdakörtől sikerült a helyi, régóta termesztett paradicsom tájfajtát is begyűjteni, amit kertbarátaimnak és a lelkes ovis és bölcsis gyerekeknek köszönhetően nem hagyunk kiveszni a kertekből.

A Magház nemcsak lehetőség szuper magok cseréjére, hanem egy nagyon jó hangulatú közösség is, aminek tagjaival mindig jó újra találkozni és tapasztalatot cserélni.

 Ha érdekesnek találtad ezt a videót, látogass el Facebook oldalunkra, vagy nézz körül a honlapunkon!

Szólj hozzá

kertészkedés önkéntesek Budapest Cinkota