Népmesék a kertben című sorozatunkban olyan népmeséket mutatunk be, melyekben valamilyen formában fontos szerepet kap a kert, a kertészkedés, a magok. A második részben egy vietnámi népmese kapja a főszerepet. Fordította: Lipka Borbála.

Réges-régen, amikor a királyok még nem zárkóztak be a kerítésekkel és őrökkel körülvett kastélyaikba, több időt töltöttek alattvalóik körében, és szeretettel fordultak feléjük. Ekkoriban Vietnámnak egy gazdag és hatalmas királya volt a Hung dinasztiából. Ez a király annyira szerette a népét, hogy örökbe fogadta egy nagyon szegény földműves család fiát. A fiút Mai An Tiemnek hívták. Nagyon okos és tehetséges fiú volt, a király hamar megkedvelte, sok időt töltött vele, és elhalmozta ajándékokkal. Amikor Mai An Tiem felnőtt, az ország bölcsei sokszor hozzá fordultak tanácsért, és az ő közbenjárását kérték, ha szívességet akartak kérni a királytól. Erre a király édesgyerekei féltékenyek lettek.

Amikor Mai An Tiem húsz éves lett, a király hozzáadta harmadik legidősebb lányát, Co Bát. A fiatal pár a király egyik legszebb palotájába költözött. Csillogó kincsek töltötték meg a szobákat, és szolgák hada leste minden kívánságukat. De a gazdagság ellenére Mai An Tiem soha nem felejtette el, honnan jött. Minden nap egyszerű, egészséges ételeket evett, rizst és sok zöldséget, időnként egy kis húst vagy halat. Ruhái egyszerűek és dísztelenek voltak. Délelőttönként a palota ügyeit intézte, a délutánokat pedig a kertjében dolgozva töltötte.

Nem sokan tudtak erről a kertről, de varázslatos hely volt. Mai An Tiem szeretettel és figyelemmel gondozta a kertjét. Hatalmas paradicsomok nőttek fürtökben. A napraforgók olyan magasra nőttek, mint a fák. A répák pedig olyan édesek voltak, hogy desszertnek lehetett enni őket!

Egy nap Mai An Tiem és Co Ba ünnepséget rendezett. Gyönyörű orchideák és rózsák töltötték meg a palotát, és olyan édes illat szállt a levegőben, hogy a látogatók meg voltak győződve róla, hogy egy egész sereg kertész gondozza őket. A zöldségek és gyümölcsök olyan finomak voltak, hogy azt találgatták, vajon honnan, milyen messzi földről hozzák őket hajón. Egymással versengve dicsérték a pár gazdagságát. De Mai An Tiem mosolyogva csak ennyit mondott:

- A pénz nem számít. Csak a munka tesz igazán boldoggá.

A vendégek közt ott volt Hau is, a király egyik édesfia, egy okos, de lusta királyfi, aki már régóta szörnyen irigy volt Mai An Tiemre. Folyton kereste az alkalmat, hogy lejárassa mostohatestvérét a király előtt. Mai An Tiem szavai hallatán tudta, hogy eljött az ő ideje. Elköszönt az ünnepségről, a király palotájába sietett, és azonnali meghallgatást kért az apjától.

- Mai An Tiem lekicsinyel téged, felséges apámuram – jelentette ki. Elismételte Mai An Tiem szavait, majd hozzátette még ezt is: - És más gonosz dolgokat is mondott a családunkról!

Ekkora arcátlanság hallatán a király rögtön elküldött egy szakasz katonát Mai An Tiem palotájába. A katonák hazaküldték a vendégeket, lefoglalták a gyönyörű kincseket és visszaparancsolták a szolgálókat a király palotájába. Egy óra leforgása alatt Mai An Tiem és Co Ba egy üres palotában találták magukat, csak Co Ba szobalánya, Mo, illetve Mai An Tiem szolgája, Man voltak velük, akik kikönyörögték a katonáktól, hogy maradhassanak. Mivel a király nem parancsolta meg, hogy az összes szolgát küldjék vissza, beleegyeztek.

Bár az is kemény büntetés volt hogy minden vagyonuktól megfosztotta őket, a király nem érte be ennyivel. Úgy döntött, hogy száműzi a fiatal párt, és megparancsolta a katonáknak, hogy vigyék őket egy lakatlan szigetre a Keleti Tengeren, adjanak nekik néhány ruhát, egy kést és egy hónapra elegendő élelmet, aztán hagyják ott őket. A király meg akarta leckéztetni Mai An Tiemet. Azt várta, hogy a fiú majd megbocsátásért könyörög. Ebben az esetben egy hónap elteltével elküldte volna értük a katonákat.

Azonban nem így történt. Attól a pillanattól kezdve, hogy elvették az összes vagyonukat, amíg a szigetre léptek, nem csak bocsánatért nem könyörgött, de egy szót sem szólt. Indulás előtt a katonák megkérdezték Mai An Tiemet és Co Bát, hogy üzennek-e valamit a királynak.

- Kérlek adjátok át apánknak, hogy hosszú és egészséges életet kívánunk neki – mondta könnyek közt Co Ba.

Mai An Tiem megszorította a felesége kezét. Aztán felnézett a katonákra, és így szólt:

- Köszönünk mindent, amit királyi apánktól kaptunk eddig, és nagyon sajnáljuk, hogy most haragszik ránk. - Itt egy pillanatra elhallgatott, majd halkan, de határozottan folytatta. - De még mindig igaznak tartom, amit a vagyonról mondtam. Két dolgos kéz megmelegít és megtölti a hasakat.

A katonák visszatértek a palotába. Amikor Co Ba szavait átadták, a király nagyon elérzékenyült, még az is megfordult a fejében, hogy túl szigorú büntetést szabott ki. De amikor meghallotta Mai An Tiem szavait, ismét nagy haragra gerjedt.

- Hát hadd gúnyolódjanak a vagyonomon a semmi közepén! Mostantól úgy fogunk tenni, mintha ezek ketten soha nem is léteztek volna.

És attól a naptól kezdve az udvarban tilos volt Mai An Tiem vagy Co Ba nevét kiejteni.

Kép: freepik.com

Mai An Tiem, Co Ba és a két szolgáló első pillantásra szörnyen barátságtalan helyen találták magukat. Nem voltak házak, hajók, semmi jele nem akadt az emberi életnek. A hullámok egy homokos tengerpartra gördültek ki, ami fölött egy kopár földsáv húzódott, melyen nem nőttek növények. A földsáv fölött dús erdő zöldellt. Valamivel odébb dombok meredeztek az ég felé. Co Ba – aki Mai An Tiemmel ellentétben egész életét kastélyokban és palotákban töltötte – attól félt, hogy éhen fognak halni.

- Ne aggódj, kedvesem – igyekezett Mai An Tiem megnyugtatni a feleségét –, ha keményen dolgozunk, túl fogjuk élni!

Először is menedéket kellett találniuk éjszakára. Felszedelőzködtek a tengerpartól, és elindultak az erdő sűrűje felé. A lombkorona egyre sűrűbben záródott össze a fejük felett, furcsa állatokat és ismeretlen gyümölcsökkel teli fákat láttak. Néhány óra után egy sekély patakba botlottak, ami a dombok felől csörgedezett. Bár sziklákon és lehullott faágakon keresztül tört utat, a vize olyan tiszta volt, hogy minden egyes kavicsot látni lehetett az alján. A vízből kimeredő sziklák üregeiben színes halacskák fickándoztak. A patak másik oldalán egy barlang bejáratát pillantották meg.

- Legyen ez a menedékünk! - javasolta Mai An Tiem. - Megvéd minket a naptól és az esőtől, és az állatok sem fognak itt zaklatni minket.

Így hát fogták azt a kevés holmit, amit magukkal hozhattak a szigetre, és átkeltek a patakon. A barlang padlóját ágak és lehullott levelek borították, de jó tágas és szellős volt. Már nagyon fáradtak és éhesek voltak. Megtisztítottak egy kis helyet, tüzet gyújtottak, és vacsorát főztek rajta. Amikor besötétedett, a nők lefeküdtek aludni, míg Mai An Tiem és Man egymást váltva őrködött a barlang bejáratánál. A szokatlan környezet ellenére az éjszaka nyugodtan telt, csak a szél és a baglyok huhogása hallatszott néha.

Másnap reggel Mai An Tiem és Man útra keltek, hogy felfedezzék a szigetet. A barlang közelében találtak egy bambuszligetet. Elővették a kést, és elkezdtek csapdákat és halászhálót készíteni. Amíg a férfiak odavoltak, Co Ba és Mo kitakarította a barlangot. A száraz leveleket nagy kupacokba gyűjtötték, hogy aztán puha párnaként lehessen aludni rajtuk. A barlang egyik sarkában egy körbe nagy köveket pakoltak, a közepén tüzet gyújtottak, és nekiláttak a főzésnek. Mire napszálltakor a férfiak hazaértek, finom vacsora várta őket.

Szaladtak a napok. Megvetették a lábukat a szigeten. Mai An Tiem és Man minden reggel elment vadászni. Co Ba és Mo gyümölcsöket és magokat gyűjtött a patak partján. Először nem tudták, hogy megehetik-e a furcsa gyümölcsöket, nem mérgezőek-e – de amikor látták, hogy a nyulak és majmok esznek belőlük, akkor már ők is meg merték kóstolni őket. Így megszerettek egy rakás finom gyümölcsöt, amit nem is ismertek korábban. Esténként körbeülték a tüzet, együtt főztek, és megosztották egymással az aznapi tapasztalataikat. A férfiak húst hoztak a barlanghoz, a csontokból pedig szerszámokat faragtak. A nők a régi rongyos ruhákból kifejtett cérnák segítségével új ruhadarabokat készítettek az állatbőrökből. Co Ba finom kezei megkérgesedtek a sok munkától. Mai An Tiem fehér bőrét kicserezte a nap és a szél. Egészségesebbek és erősebbek voltak, mint valaha.

Így teltek egymás után az évszakok. Eltelt egy év. Majd kettő. Majd öt. Mai An Tiemet és a feleségét már szorosabb szálak fűzték a szolgálókhoz, mint vérrokonaikhoz. Mind a négyen annyira hozzászoktak az élethez a szigeten, hogy alig gondoltak a szárazföldre. Co Ba egy gyönyörű kisfiúnak adott életet. Man és Mo is összeházasodtak, nekik pedig kislányuk született. Egyre boldogabbak lettek, ahogy gyarapodott a két család.

Már hét éve éltek a szigeten, amikor Mai An Tiem egy nap lesétált az óceánhoz megnézni, hogy akadt-e hal a hálójába. Ahogy kilépett az erdőből a tengerpart feletti kopár földsávra, egy nagy csapat madár szállt fel zajosan a partról. Mai An Tiem észrevette, hogy a homokon, ahonnan a madarak felszálltak, fényes, fekete magok fekszenek szanaszéjjel. Nem ismerte fel a magokat, de később elültette őket, és reménykedett benne, hogy olyasvalami kel majd ki belőlük, amit meg tudnak enni. De Mai An Tiemnek sok dolga volt, és egy idő után megfeledkezett a magokról. Csak hónapokkal később vette észre, az év egyik legmelegebb napján vette észre, hogy furcsa növények nőttek ki ezen a helyen. Nem nőttek magasra, de indáik jó messzire nyújtóztak a homokos talajon. Mai An Tiem leguggolt, hogy szemrevételezze a növényt.

A levelek alatt hatalmas gyümölcs feküdt a földön. Sima, zöld héját fehéres sávok tarkították. Úgy nézett ki, mint egy dinnye, de hatalmasabb volt minden dinnyénél, amit addig látott. Félbevágta: belül élénkpiros húst és sok kis fényes, fekete magot talált. Ahogy felvágta a termést, a közeli fákról néhány madár kezdte kerülgetni érdeklődve, és megpróbáltak belecsipegetni a hatalmas gyümölcsbe.

Kép: freepik.com

Hirtelen Mai An Tiemnek eszébe jutott a nap, amikor elültette a magokat. Ha a madarak megeszik, gondolta, akkor nekem sem árthat. Ujjait a lédús húsba mélyesztette, kikanalazott egy kisebb darabot és megkóstolta. Édes, illatos és rendkívül lédús volt. Érezte, ahogy a hűs termés lecsúszik a torkán keresztül a gyomrába. Hirtelen nem is tűnt olyan melegnek a nap. Mai An Tiemnek nagyon megtetszett a növény, levágott egy közepes méretű termést az egyik indáról, a vállára vette, és hazasietett vele. Co Ba, Man és Mo is egyből megkedvelte ezt az új dinnyefélét, de egyikük sem volt annyira boldog, mint a gyerekek, akik addig tömték magukat az édes gyümölccsel, ami csupa piros lé nem lett az arcuk.

Ezt a gyümölcsöt, amit mi görögdinnyeként ismerünk, ők piros dinnyének nevezték el az élénk piros húsáról. Aznap délután Mai An Tiem és Man kiszedegették a magokat a gyümölcsből, és elültették őket egy új helyen. Nem sokkal később már a második szüretet is megejthették.

Mai An Tiemnek támadt egy ötlete. Kiválasztott egy tucatot a legszebb dinnyék közül, a héjukba karcolta a nevét és a sziget elhelyezkedését, majd az óceánba dobta őket, és várt.

A sziget lakatlan volt, de nem esett messze egy kedvelt tengeri kereskedelmi úttól. Hamarosan több kereskedő hajón is kifogták a dinnyéket. A tengerészek is megkedvelték ezt a finom gyümölcsön, és a héjába karcolt útmutatás alapján eltaláltak a szigetre. Találkoztak Mai An Tiem családjával, és vásárolni akartak a dinnyéből. Mai An Tiem azonban nem fogadott el pénzt. Egy lakatlan szigeten éltek – mit csináltak volna a pénzzel? A dinnyékért cserébe késeket, textileket, sót, teát és egyéb olyan holmikat kért, amit a szigeten nem tudtak előállítani maguknak. A tengerészeknek nem volt kifogásuk, és hamarosan elterjedt a görögdinnye híre. Egyre több hajó érkezett a szigetre, és a dinnyékkel való kereskedelem eredményeként Mai An Tiem és a családja hamarosan egész sok dologhoz hozzájuthatott, amit a száműzetésük óta nem láttak.

Ahogy terjedt a dinnyék híre, elkezdtek emberek érkezni a szárazföldről: szerettek volna letelepedni, és kivenni a részüket a növények gondozásából és szüreteléséből. Így a sziget lakossága egyre nagyobb lett, és egyre híresebb is lett a piros dinnyék miatt. Természetesen csak idő kérdése volt, hogy a királyhoz is eljusson az ízletes gyümölcs. Olyan finom volt, hogy a királyt elkezdte érdekelni, honnan származik.

Amikor meghallotta a távoli sziget történetét, egyből Mai An Tiem és Co Ba jutottak eszébe. Olyan sok év telt el, hogy már nem haragudott rájuk. Már nagyon megbánta, hogy ilyen keményen megbüntette őket. Megparancsolta a katonáinak, hogy hozzák haza a fiát és a lányát. Amikor a pár megérkezett a kisfiukkal, a király szinte meg sem ismerte őket. Mai An Tiem tekintélyt parancsoló férfivá érett, az egykor törékeny Co Ba pedig erős és egészséges nőként állt előtte. A király egyszerre örült, hogy látja őket és bánkódott amiatt, hogy megbüntette őket. Most már felismerte Mai An Tiem szavainak igazságát. A vagyon nem számít: a királyság összes pénzén sem vehetne ilyen erős teste és tiszta elmét. A Mai An Tiem és Co Ba arcáról sugárzó boldogságot nem pénzben mérik. Ebben a pillanatban a király megértette, hogy Mai An Tiemben megvan a bölcsesség ahhoz, hogy nagy vezér legyen, és ki is nevezte trónörökösnek.

Mai An Tiem uralkodása alatt béke és bőség uralkodott a királyságban. Felvirágzott a tengeri kereskedelem. Man és Mo a szigeten maradtak és felvirágoztatták a dinnyetermesztést. Közelről s távolról minden kereskedő hozzájuk járt dinnyét vásárolni. A görögdinnye még mai a vietnámiak egyik kedvenc gyümölcse. Nyáron hűsítő hatása miatt eszik az emberek. Télen pedig a Tet idején áldozatként ajánlják fel őseiknek az oltáron. Néhányan azt mondják, hogy a Tet görögdinnye levének színe elárulja, mit várhatunk a következő évtől: ha átlátszó, az rossz jel, de ha piros, az szerencsés előjelnek számít.

Forrás: Two Cakes Fit for a King: Folktales from Vietnam, by Dana Sachs and Nguyen Nguyet Cam; introduced and illustrated by Bui Hoai Mai. Published by University of Hawai’i Press. 

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kövess minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!