2022. nov 03.

Így (ne) védd a növényed! - 1. rész

írta: Magház Hálózat

Eliot Coleman gondolatai a kártevőkről és növényeink jóllétéről

Írta: Szalczinger Judit

„Ez a fejezet az életet ünnepli.” Ha belegondolunk, hogy a mondat egy növénykártevőkkel és –betegségekkel, valamint az ellenük való védekezéssel foglalkozó könyvfejezet kezdősora, elég meredeken hangzik, nem igaz? Nos, épp ezért az abszolút kedvencem az összes, a témában olvasott írás közül.

Eliot Coleman, az ökológiai gazdálkodás úttörő alakja The New Organic Grower című, immár több kiadást megért munkájában osztja meg olvasóival ötven év sikeres biogazdálkodói tapasztalatait. Bár a könyv minden fejezete figyelemre méltó olvasmány, a növényvédelemről szóló rész kiemelkedő jelentőséggel bír, Coleman ugyanis itt nem a növénygondozás és a gazdaság működtetésének hasznos tippjeit, apró trükkjeit adja át, sokkal inkább egy szemléletmódot, alapelvet körvonalaz, amely gyökeresen változtatja meg a növényvédelemhez való hozzáállást, azonban még a konvencionális vegyszerek használatát elutasító, szelíd megoldásokat előnyben részesítő kertművelők, gazdák körében sem mindig alkalmazzák következetesen.

Hogyan is tekintünk általában a féltve dédelgetett élelemnövényeink sorsát megkeserítő kórokozókra, rovarokra és egyéb, a kertben nemkívánatos élőlényekre? Gyakori megközelítésmód, hogy ezek a megátalkodott csúszómászó életformák mindenütt ott vannak, a talaj és a növények állapotától függetlenül előbb-utóbb megjelennek, támadnak, szívnak, rágnak, a gazda feladata pedig nem más, mint hogy védtelen és kiszolgáltatott, nem mellesleg a megélhetését jelentő kedvenceit hősies erőfeszítésekkel megvédje a betolakodóktól. Vagy mégsem így van? Coleman, aki a múlt század közepén egy rendkívül ellenséges közegben kezdte pályafutását, és hamar megtapasztalta, hogy a korabeli „hivatalos” agrártudomány által lenézett és nevetségesnek beállított módszerek a gyakorlatban kiválóan és problémamentesen működnek, azt javasolja, fordítsuk meg a képet: „A növényvédő szerek nélkülözhetetlenek” sokat hangoztatott dogmája helyett helyett kezdjünk el vizsgálódni „A növényvédő szerek feleslegesek és egy intelligens mezőgazdasági rendszernek nincs szüksége rájuk” jelmondat mentén, és nézzük, mire jutunk.

Mind a modern szakirodalom, mind a korábbi évszázadok nagy hatással bíró növénytermesztési szakkönyveinek és népszerű útmutatásainak alapos ismeretéről tanúbizonyságot téve Coleman röviden felvázol egy történeti áttekintést, melynek tanulsága, hogy az utóbbi megközelítés nagyon is általánosnak számított a 20. század elejéig. A műtrágyák és kémiai ölőszerek megjelenéséig a mezőgazdasággal, kertműveléssel foglalkozó művek döntő többsége egyszerű hétköznapi tapasztalatként kezelte a meglátást, miszerint a megfelelő körülmények között növekedő, kellő időben és módon gondozott, szerves anyaggal gazdagon ellátott talajban termesztett (azaz mai fogalmaink szerint stresszhatásoktól nem szenvedő) növény természetes módon, a védelmére irányuló speciális gazdálkodói tevékenykedés nélkül is ellenáll a kártevők, betegségek többségének. A problémák megjelenésének ezzel szemben minden esetben előfeltétele a növények valamiféle hiányállapota, legyengült kondíciója, a termőtalaj elszegényedése, amely az állományt fogékonnyá teszi a leromlásra. Röviden szólva, a kártevő/kórokozómentes növény nem a „normál” növény valamiféle hozzáadott tényezővel együtt, hanem épp ez a növények normális állapota, amelyből nem hiányzik semmi. Az ép növény nem szorul védelemre, mivel képes arra, hogy megvédje önmagát.

Bár a - mai szóhasználattal élve – konvencionális, nagy mértékű vegyszerhasználatra alapozott gazdálkodás elterjedése hosszú időn át elhomályosította ezt a jelentős felismerést, Coleman és más hasonló szemléletű biogazdák több évtizednyi tapasztalata és egyre több esetben az utóbbi idők tudományos publikációi is alátámasztják az elméletet. A nem megfelelő termesztési körülmények, a kizárólag rövid távú sikerekre koncentráló, hosszabb távon kártékony talajművelési és tápanyag-utánpótlási gyakorlatok miatt különféle stresszhatásoknak kitett, legyengült növényben termelődő vegyületek szabad szemmel látható tünetek produkálása nélkül is vonzzák a legkisebb ellenállás útját és könnyen hozzáférhető, bőséges táplálékforrást kereső kórokozókat és kártevőket, míg jó termesztési eljárások mellett akár a nagyobb méretű monokultúrákban nevelt élelmiszernövények is meglepő önvédelmi képességet tudnak tanúsítani. Coleman ebből kiindulva kétféle hozzáállást különböztet meg a növények védelmét illetően: az elsődlegesen a kártevőirtásra és a bajok tüneti kezelésére fókuszáló negatív és a növények megerősítését, természetes védekezőképességük kibontakozását célzó pozitív attitűdöt. A fejezet e részében a szerző némi kritikával illeti a jó szándékú, de a konvencionális mezőgazdasági gyakorlatokat - igaz, kevésbé káros formában, durva vegyi koktélok használata nélkül - gyakran inkább lemásoló, mintsem pozitív alternatívával helyettesítő ökológiai gazdálkodókat is. A szelíd, ökológiai gazdálkodásban is engedélyezett növényvédelmi módszerek, melyek közül néhányat Coleman maga is javasol átmeneti megoldásként, képesek ugyan áthidalni bizonyos nehézségeket, de önmagukban nem elegendők a gazdaság hosszú távú sikeres működésének és a növények egészségének biztosításához.

Mi tehát a helyes megoldás? A növény igényeinek leginkább megfelelő vetési, ültetési idő, a lehető legjobb termesztési mód megválasztása, a talajélet és a kertben megtalálható hasznos élőlények támogatása, mellyel minimálisra csökkenthető az élelmünkre szemet vető nemkívánatos lények kártétele. A részletek megvalósítását illetően azonban sajnos a huszadik században hosszú évtizedeken át az „ellenség” leigázását, a természeti folyamatok erőszakos irányítását célzó kutatások kevés valóban jól használható gyakorlati útmutatást adtak a kezdő gazdálkodóknak. (Tegyük hozzá, a könyv 1990-es évekbeli kiadása óta eltelt közel harminc évben sok pozitív fejlemény történt ezen a téren is, csakúgy, mint az ökológiai gazdálkodásban használható készítmények körében - a Coleman által kirívóan negatív példaként emlegetett szerek tiltólistára kerültek, míg hatékonyabb és kíméletesebb, élő szervezeteket tartalmazó termékek terjedtek el. ) Coleman ezen a ponton kicsit eljátszik a gondolattal, hogyan lehetne világra segíteni és találó elnevezéssel illetni egy tudományágat, amely a károkozó élőlények és kiirtásuk alapos tanulmányozása helyett inkább a növények jóllétének , tökéletes és akadálytalan életműködésének apró mozzanatait, megvalósulásuk feltételeit és ezek megteremtését vizsgálja – a dolog érdekessége, hogy az alapötlet nem ismeretlen, csak épp nem agrár-, hanem orvostudománnyal foglalkozó kutatók vetették fel először az emberi egészség megőrzésének és gyarapításának céljával.

A második rész ide kattintva olvasható.

Őszi ágyások. fotó: Szalczinger Judit