2020. jún 23.

#noparakert 6. rész: Batáta hajtatása

írta: Magház Hálózat
#noparakert 6. rész: Batáta hajtatása

batata5.jpg

Írta és fényképezte: Fehér Judit

A batáta termesztéshez nem feltétlenül kell hatalmas kert, elég egy nagyobb cserép, vagy bármilyen más edény, ami legalább 3 literes, de 5 literesnél semmiképp nem kell nagyobb. Fontos viszont, hogy akár kertben, akár erkélyen termesztjük a batátát, biztosítsunk számára teljes napsütést. Ha bármi beárnyékolja, akár egy másik növény is, a termésmennyiség akár 80%-al is visszaeshet.

Hogy miért is jó cserépben is nekivágni a batáta termesztésének? Nyilván kis helyen nem számíthatunk hatalmas termésre, de a batátában az a jó, hogy a levelei és fiatal hajtásai is fogyaszthatóak, mint bármilyen más levélzöldség. A virágzó batáta pedig első osztályú dísznövény.

A díszbatáták is ehetőek, ugyanarról a fajról van ugyanis szó (Ipomoea batatas), viszont legyünk óvatosak, mert a kereskedelemben kapható növényeket különböző növényvédő szerekkel kezelhették, emellett a gumójuk jóval kisebb és nem feltétlenül jó ízű. 

Egy gumó, átlagosan 15 hajtás hoz, így kiszámolhatjuk hány gumót érdemes elültetni, hogy elegendő mennyiségű hajtásunk legyen. A hajtatáshoz 6 hét bőségesen elég, ideális esetben március vége és április közepe között érdemes elkezdeni, de ha április végén állunk neki, akkor sem vagyunk nagyon elkésve. Egy hónap alatt 1-2 gumóból is rengeteg kiültetésre alkalmas gyökeres hajtásunk lesz. Trópusi növényről lévén szó, május vége előtt nem célszerű a hajtásokat a szabadba ültetni.

Mire is lesz szükségünk a batáta hajtatáshoz:

  • Egy vagy több közepes méretű egészséges, sérülésektől mentes, kezeletlen (a kereskedelmi forgalomba hozott gumót gyakran kezelhetik, hogy ne hajtson ki tárolás során) gumóra, legjobb, ha már láthatók rajtuk a hajtáskezdemények
  • Cserépre földdel vagy vízzel töltött befőttes üvegekre/poharakra
  • Sok melegre (ez lehet melegházban/fóliasátorban, fűtőtest/kazánház közelében, de ha jobb nincs ,a hűtő tetején, a hátsó részen felszálló meleg levegő közelében is elhelyezhetjük a hajtatni kívánt gumókat)
  • A hajtatás első fázisában nem feltétlenül kell napfény, de a meleg elengedhetetlen ,ideális a 25-35 °C közötti hőmérséklet. Figyeljünk arra, hogy hőmérséklet soha ne essen 10, de legjobb ha 15 °C alá, éjszaka sem!

batata1.jpg

A batáta nagyon könnyen gyökeresedik, akár a gumójáról, akár a hajtásáról legyen szó.

Ültessük a batátákat függőlegesen vagy vízszintesen egy cserépbe, a lényeg,  hogy a föld félig takarja a gumókat. A földet tartsuk nedvesen, de semmiképp se öntözzük túl és ne álljon vízben a cserép.

batata2.jpg

Ha vízben hajtatjuk, akkor rakjuk a gumókat kb. félig vízbe, figyeljünk arra, hogy lehetőleg a gumó alsó része kerüljön vízbe, ahol a gyökerek nőnek. A vizet érdemes néhány naponta cserélni, hogy a gombák vagy baktériumok okozta rothadást megelőzzük. 

batata3.jpg

Helyezzük a cserepet vagy a befőttesüveget meleg helyre, 25 °C felett ideális a hőmérséklet a hajtatáshoz. Éjszakára is gondoskodjunk 15 °C feletti hőmérsékletről.

A gumók először gyökeret növesztenek, az első hajtások általában 1-2 héten belül megjelennek. Ezt követően, ha megfelelő hőmérsékletet biztosítunk, rohamos növekedésnek indulnak. Legyünk türelmesek, mivel a hajtások képződése 4-6 hétig is elhúzódhat. Ez lehet a fajta jellegéből adódóan, túl alacsony hőmérséklet következtében vagy akár a gumó rossz tárolása miatt.

batata4.jpg

A 15-20 cm-es hajtásokat folyamatosan válasszuk le a gumóról, az alsó leveleket távolítsuk el, majd a gyökereztetéshez, valamint a további előneveléshez rakjuk őket vízbe (esővíz vagy csapvíz is lehet, nem kell semmilyen tápoldatot vagy gyökereztető hormont  hozzáadni) vagy ültessük őket egyenként cserépbe és locsoljuk meg.

batata66.jpg

batata7.jpg

Fajták közötti különbségek

Általában a fehér húsú lilahéjú és lila húsú fajták viszonylag gyorsan és alacsonyabb hőmérsékleten hajtanak. A narancssárga húsú fajták melegigényesebbek és általában lassabb is hajtanak, ezért ezeket a fajtákat érdemes néhány héttel korábban, március közepe körül elkezdeni hajtatni.

Mi okozhat rothadást:

  • A hajtatáshoz nem elég magas, vagy túl magas a hőmérséklet (fóliasátorban “megfőhetnek” a gumók), ideális intervallum 25-35 °C
  • A gumó a tárolás során hideg hatásnak lett kitéve,batáta esetén a 10 °C alatti hőmérséklet már hidegnek számít
  • A gumó nem megfelelően lett tárolva, valamilyen kórokozó (gomba, baktérium) megtámadta, ez utóbbi a hajtatás során is bekövetkezhetett

batata8.jpg

 

Szólj hozzá

kertészkedés noparakert gyakorlati tippek