Írta és fotózta: Máthé Orsolya

Aki egyszer rákapott a vetőmag-önellátás ízére, annak jó hírem van: komoly mellékhatásokkal járó függőséget okoz a dolog. :-)

Először csak pár érdekes fajtát kapsz egy ismerőstől/rokontól/magbörzén. Érdekes, hogy szebben terem, finomabbat, mint a tasakos bolti…

Aztán a következő akalommal már bátrabban fogadsz be tájfajtákat és különlegességeket a kertedbe, és elkezd motoszkálni benned a gondolat, hogy fel kellene szaporítani őket, adhatnál másoknak is.

Végül ott találod magad egy magbörze hirdetményén szervezőként, aki boldogan osztogatja az évek óta szeretettel nevelt fajtáit bárkinek, aki gyanútlanul feltesz egy kérdést arról a fura formájú termésről.

És miért a babokat emelem ki a kínálatból?

Mert szépek.

Nem csak a termések, hanem maguk a növények is mutatósak, a virágok ezerféle színűek lehetnek, a hüvelyek formája, állaga, színe változatos. A tányéron jól mutatnak, de kézműves alkotások, művészi mandalák, képek is születnek a pillangósok magjaiból.

Fekete babszemek.

Mert finomak és tápanyagokban gazdagok.

Minden kultúra hagyományos receptjei között ott vannak a pillangósok – a szegények asztalán a fehérjegazdagságuk miatt húspótlóként szerepeltek, a gazdagokén az ezerféle ínycsiklandó pástétom, köret, fermentum, stb. díszelgett. Gondoljunk csak a babos zakuszkára, a hummuszra, vagy a magyar konyha leveseire, főzelékeire.

Mert viszonylag könnyen termeszthetők kiskertekben is.

Szerény tápanyagigényükkel sokféle talajban jól érzik magukat, még gazdagítják is a gyökérgümőikben élő nitrogénmegkötő baktériumok segítségével. Ha megfelelő gondozást kapnak, és nem fülled be a lombozatuk, kicsi az esélye a megbetegedéseknek. Ráadásul vegyes kultúrákban jó társnövények, többen elviselik a félárnyékot, támasztéknak használhatjuk hozzá a magasabb kultúrnövényeinket, a kukoricát, napraforgót, gyümölcsfákat, vagy egy kerítésen is felfuthatnak a színes virágú, mutatós futók.

Pillangós virág.

Mert mindenki ismerni véli „a babot”.

Itt a csapda! Vagyis elkezdek termeszteni egy hétköznapi étrendemben alapvető növényt, aminek ha egy cseppet utánanézek, hamar kiderül, hogy akkor is több faj, ha csak a piaci kínálatot nézzük, a fajokon belüli változatosság pedig szinte végtelen. Innen nincs megállás. Jönnek az egyszínű, pöttyös, szemes, sávos, hosszú, kerek, szögletes, lapos, gömböc magok, Gombóc Artúr sem evett ennyiféle csokoládét :-)

Babfajok és fajták.

Vázlatosan az alapfajokról:

A legismertebb a veteménybab (Phaseolus vulgaris), aminek két változata a bokorbab és a karósbab – mindkettő számtalan alak- és színváltozatban. Emellett gyakori még a tűzbab, vagy virágbab, amit gyakran neveznek (tévesen) lóbabnak, és szintén futónövény.

A valódi lóbab (Vicia faba) egy távolabbi rokon, mutatós, erőteljes növény, lapos, zöld vagy barna magokkal, régebben Magyarországon is sűrűn került a tányérba, ma inkább a mediterrán konyha használja.

Lóbab.

A Vigna nemzetség tagjai szerencsésen terjednek a hazai kiskertekben és a konyhákban is: ide tartoznak a homoki babok, a mungóbab, adzuki bab, és a látványos, inkább zöldbabként használható méteres- vagy madzagbab.

Adzuki bab.

Szintén nem bab, de így elmegetjük a szóját, ami nálunk szántóföldi művelésben gyakoribb, de az élelmiszeripar és a takarmánygyártók hatalmas mennyiségeket használnak fel gazdag beltartalma miatt.

Rokon még a csicseriborsó (Cicer arietinum), ízletes, gazdag tápanyagtartalmú, szintén változatos termésű és könnyen termeszthető pillangós.

Említésre méltó kiskertelőknek is a szegletes lednek, amit évezredek óta használ az emberiség, mára ritka takarmánynövény lett.

Szegletes lednek.

Aki eddig eljut a pillangósok kóstolgatásában, termesztésében, az meg sem áll a különlegesebb fajokig: lazább, homokos talajokon érdemes próbálkozni a földimogyoróval, türelmesebb Hamupipőke alkatok különféle lencséket is vethetnek, és még nem említettem a holdbabot, aszparágusz-borsót, és még sok más rokonukat.

Mert még könnyen gyűjthetők a tájfajtáik.

Itt térek vissza a bevezetőben említett függőségre. Amikor önellátó kertészpalántaként rákaptam a tájfajtákra (ezek előnyeit kérlek, olvasd el a Magház oldalán), körülnéztem, hogy a környéken kinek milyen régi, saját termésű, történettel rendelkező vetőmagjai vannak.

Akkor jól elszomorodtam, mert azt találtam, hogy már nagyon kevesen kertelnek a falvakban is, és aki még veteményez, az is inkább az olcsó, szabványosított bolti fajtákat veszi.

Babcsíra.

Kivéve a babokat! Érdekes volt azt tapasztalni, hogy egy-két (5-6) -féle babja minden szomszédomnak van, csereberélik is, és gyakran olyan fajták is előkerülnek, amiket idős emberek még szüleiktől örököltek. Kell ennél igazibb tájfajta?

Érdemes körülnézni a családban, szomszédságban, megkérdezni ismerősöket, hogy van-e még olyan vetőmagjuk, amit régóta maguk fognak, jól terem a környéken, és szeretik a termését. A babok sokáig csíraképesek, 4-5 évig biztosan, de ha örökségből kerül régi fajta, azzal is érdemes kísérletezni, már 10-15 éves magokból is sikerült párat felnevelni, frissíteni a fajtát.

Fajon belül lehetséges keresztbeporzódás, de kicsi az esélye. Érdemes sok figyelem-elterelő virágzó növényt ültetni a veteményesbe, és 50-150 méter távolságot tartani az egy fajhoz tartozó különböző fajták között.

Örömteli babozást kívánok, gyűjtsétek, neveljétek, főzzétek és osztogassátok őket! :-)

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, látogass el Facebook oldalunkra, vagy nézz körül a honlapunkon!