Írta és fotózta: Hegyesi József

Biztosan már minden kertészkedőnek megfordult a fejében a téli kerttervezgetés vagy a tavaszi kertrendezés során, hogy a felfelé törekvő növényeknek ‒ mint például a futóbab, az uborka, a folytonnövő paradicsomfajták, a luffatök, stb. ‒ melyik lenne a legoptimálisabb támrendszer.

Ugyanis ezeknek a növényeknek valamiféle megtámasztásra igenis szükségük van ahhoz, hogy:

• egészségesen fejlődhessenek, illetve
• kis területen nagy termést hozhassanak,

megmutatva a bennük rejlő valódi potenciált. Azzal, hogy nem csak vízszintesen, hanem függőlegesen felfelé törekedve is termesztünk, megsokszorozzuk a termőfelületet. Ráadásul egy olyan új értékes térrészt nyerünk, ami csak a miénk, hiszen a levegőben nem nőnek gyomok (így pedig megspóroljuk a gyomlálást és a kapálást is). Kevesebb munkával több és egészségesebb termést állíthatunk elő ugyanakkora területen. Jól hangzik, ugye? Hmm…

No, de most jön egy fontos kérdés. Milyen is legyen az a bizonyos eszményi támrendszer? Szerintem legyen:

1. Erős (hogy elbírja a növények súlyát)
2. Stabil (hogy ellenálljon az erős szeleknek)
3. Mobil (hogy a vetésforgó szabályait betartva könnyen áttelepíthessük a kert egy másik részébe a következő évben)
4. Felhasználóbarát (hogy könnyen és gyorsan lehessen benne növényeket rögzíteni, termést betakarítani, illetve mozogni)
5. Újrahasználható (hogy ne szennyezzük a környezetet felesleges (hulladék)anyagokkal)
6. Olcsó (hogy megérje vele dolgozni)

A kiskertekben megfigyelhető támrendszerek általában sajnos nem felelnek meg maradéktalanul ezeknek a kritériumoknak, így a kelleténél több időt, energiát (munkát) és pénzt igényel a működtetésük annak ellenére, hogy pont az ellenkezője lenne a cél.

Egy lehetséges megoldás

Röviden szeretném bemutatni azt a technikai megoldást, ami mind a hat fent említett elvárást teljesíti. Úgy hívják, hogy „térhálóalagutas támrendszer”. Ebben az évben kezdtünk el kísérletezni vele futóbaboknál és folytonnövő paradicsomfajtáknál, és az eddigi tapasztalatok rendkívül biztatóak.

Alapanyag

Az általunk kipróbált térhálóalagutas támrendszer építőeleme egy 6 mm vastag, 15 x 15 cm osztású, 5 m x 2,15 m-es térháló (ez a szabvány méret).

Elkészítés

Mivel 120 cm széles ágyásokkal dolgozunk így az volt a célunk, hogy a keresztben félbehajtott térháló végei körülbelül ilyen távolságra kerüljenek egymástól. A támrendszer elkészítésének lépései az alábbiak:

1. Az egyik ember megfogja a földre fektetett térháló rövidebb végét, a másik pedig felé hajtja a térháló túlsó oldalát úgy, hogy az első ember a két rövidebb véget szorosan összefoghassa a földön (ekkor a térháló oldalról nézve cseppformát mutat).
2. Ezt követően a második ember – egy kb. 2 m hosszú fenyőpallót tartva maga előtt – egyszer-kétszer enyhén ránehezedik a hajlítandó ívre (nagy hajlítási sugarat hagyva).
3. A meghajlított térhálót felállítják, majd pedig a helyére szállítják úgy, hogy mindketten belemennek, és egymás mögött felsorakozva belülről felemelik azt.
4. A helyszínre szállított térháló kiálló vasszálai a földbe nyomhatóak, így az egész szerkezet stabilan lehorgonyozható. Több térháló sorba kapcsolásával tetszőleges hosszúságú alagutat hozhatunk létre. Ilyenkor érdemes az egyes darabokat kötöződróttal egymáshoz rögzíteni, hogy még jobban ellenálljon a rendszer az erős szeleknek. Idén több extrém erős vihar is érte a kertünket, és a paradicsomokkal, illetve futóbabokkal leterhelt térhálóalagutak tökéletesen állták a sarat.

Használat és tapasztalatok

Az elkészült 2,15 m hosszúságú térhálóalagút 120 cm széles a talajszinten, kb. 230 cm magas, és 150 cm-es magasságban mérve is még mindig 80 cm szélességű. Mindez elegendő teret biztosít a növények felfuttatásához, és kényelmes közlekedést, illetve munkálkodást tesz lehetővé a benne tartózkodók számára.

Minden támrendszeres növénytermesztési technológiánál fontos, hogy a növényeket a lehető legközelebb ültessük a kapaszkodófelülethez, illetve hogy az intenzív növekedés időszakában az új hajtásokat folyamatosan (akár kétnaponta) igazgassuk. A mi esetünkben ez utóbbi a 15 x 15 cm-es lyukakon át történő óvatos bujtatást jelentette a folytonnövő paradicsomok esetében, a futóbaboknál pedig még erre sem volt szükség. Kötözőanyagot természetesen egyáltalán nem használtunk.

A vegetációs idő előrehaladtával a kezdetben „csúnya” térháló fokozatosan egy árnyas zöld alagúttá alakul át.

A paradicsomokat óvatosan át kell bujtatni a térháló nagyméretű lyukain.

A futóbaboknak segítség nélkül is megy a felkapaszkodás.

Ha a térhálóalagutas rendszert egyéb ügyes kerti megoldásokkal (pl. megfelelően vastag mulcsozással és köztes védőnövényekkel) kombináljuk, akkor megnövelhetjük a termesztési rendszerünk hatékonyságát, illetve termelékenységét. Persze ügyelni kell rá, hogy csak olyan növényfaj kerüljön a támrendszer közepébe, ami jól érzi magát e sajátos környezetben.

Kétsoros térhálóalagutas paradicsom támrendszer falevélmulccsal és köztes védőnövénnyel (zeller) kombinálva.

A térhálóalagutas támrendszer további előnye, hogy a kialakításából adódó árnyékolóhatás révén elősegíti a babok magkötéséhez elengedhetetlenül szükséges hűvösebb, illetve párásabb mikroklíma létrejöttét.

Az idei év tapasztalatai alapján elmondhatjuk, hogy a térhálóalagutas termesztési rendszer nálunk nagyon jól működött. A babok teljesen felmásztak a tetejéig, néhány paradicsom pedig a 2 méteres magasságot is elérte. A következő évben más fajokkal is ki fogjuk próbálni.

Beszerzés

Mire ezeket a sorokat írom, már biztosan sokan utánanéztek annak az Interneten, hogy egy ilyen térháló hol szerezhető be, és pontosan mennyibe is kerül. Nos, tüzépeken érdemes keresni, és körülbelül: 9000 Ft az ára. Ez a cikk elején említett 6. kritériummal ellentétben ugyan nem tűnik olcsónak, viszont ha kiszámoljuk, hogy mennyi ráfordított munkaórát és anyagköltséget (pl. kötözőzsineg) spórolunk meg vele az évek során, akkor már igenis az. S, ugyebár a bölcs kertész hosszabb távon gondolkodik, nem csak egy-két termesztési évben...

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, látogass el Facebook oldalunkra, vagy nézz körül a honlapunkon!