2022. nov 07.

Így (ne) védd a növényed! - 2. rész

írta: Magház Hálózat

Eliot Coleman gondolatai a kártevőkről és növényeink jóllétéről

Írta és fotózta: Szalczinger Judit

Eliot Coleman, az ökológiai gazdálkodás úttörő alakja The New Organic Grower című, immár több kiadást megért munkájában osztja meg olvasóival ötven év sikeres biogazdálkodói tapasztalatait. Bár a könyv minden fejezete figyelemre méltó olvasmány, a növényvédelemről szóló rész kiemelkedő jelentőséggel bír, Coleman ugyanis itt nem a növénygondozás és a gazdaság működtetésének hasznos tippjeit, apró trükkjeit adja át, sokkal inkább egy szemléletmódot, alapelvet körvonalaz, amely gyökeresen változtatja meg a növényvédelemhez való hozzáállást.

A cikk első része ide kattintva olvasható.

A fejezet záró részében ezek után már nem meglepő módon kitekintés következik a korábban leírtak lehetséges szerepére az emberi szervezet épségének fenntartása és a betegségmegelőzés terén – Coleman egész életen át gyakorlatba átültetett meggyőződése, hogy a természetközeli módszerekkel nevelt, önmaguk védelmére képes és erőtől duzzadó növények fogyasztása a kulcsa a hosszú és egészséges, tevékeny életnek. Bár néhány forrás kissé bíráló hangnemben említi, hogy a szerző pályafutása kezdetén maga is pajzsmirigyproblémákkal küzdött, mindvégig elutasítva a szokásos orvosi beavatkozásokat, a magam részéről meggyőzőbbnek tartom a közelmúltban készült videóanyagokat, amelyekben szemlátomást tettre kész és fiatalokat megszégyenítően lelkes, aktív nyolcvannégy (!!) éves gazdálkodóként mesél arról, mennyire szereti a növényekkel végzett munkáját és milyen új módszereket, saját készítésű, a gazdaságban hasznos eszközöket szeretne még tökélyre fejleszteni. A vele készült interjúk, beszélgetések rávilágítanak egy, a könyv megállapításaival szoros összefüggésben lévő, az ásásmentes biokertészkedés atyjaként híressé vált Charles Dowding által is hangsúlyozott jelenségre: a kémiai növényvédelem rohamos terjedésének és felelőtlen alkalmazásának korában kibontakozó, az élő természeti környezet és a talaj épségét védő, a természetszerű gazdálkodást támogató mozgalmak ugyan teljesen jogosan, de talán túlságosan sokáig irányították a közvélemény figyelmét arra, mennyi minden (kártékony, egészségre és az élővilágra egyaránt káros anyag) nem található meg az ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszerekben. Coleman, Dowding és több más méltán világhírnek örvendő gazdálkodó szerint a negatív beállítódás helyett ezen a téren is vissza kell térni a már a huszadik század elején is nagy befolyással bíró, ám azóta háttérbe szorított pozitív megközelítéshez. Az élettel teli talajban, a neki megfelelő közegben, időben és alapvető igényeit figyelembe vevő módon termesztett élelemnövények fogyasztása elsősorban nem is azért fontos, mert vegyi maradványoktól mentesek, hanem mert számtalan olyan egészségvédő anyagot tartalmaznak, amelyek előnyeit a konvencionális gazdálkodásból érkező termények nem képesek biztosítani.

Zárszóként csak annyit, hogy saját biokerti tapasztalataim az évek során egyre inkább megerősíteni látszanak Coleman gondolatait. Saját kudarcaimat és sikereimet folyamatosan feljegyezve és tanulva belőlük sokszor körvonalazódnak szép példái a negatív megközelítés hiányos voltának és a növények egészségének erősítésre összpontosító pozitív beállítódás előnyeinek. Nem kell messzire menni, elég visszatekinteni az idei nyár paprikás problémáira : az aszályos, forró időben a kezdetben ígéretes édespaprika-állomány viszonylag későn kapta meg az öntözővizet a slagos kijuttatásnál sokkal hatékonyabban hasznosító csepegtető szalagokat, a kedvezőbb mikroklímát biztosító fóliapalást (már meglévő vázszerkezet tetejére) is későn került fel, ültetéskor pedig a nekik kijáró, a vízmegtartásban is nagy szerepet játszó érett komposztréteg helyett csupán granulált baromfitrágya jutott. A fejlesztések megvalósulásával egy darabig örvendetes termésnövekedés állt be a töveknél, majd jött a stagnálás és a tetvek mindent elborító serege. Átmeneti megoldásként kissé berzenkedve ugyan, de bevetettem a biogazdálkodásban engedélyezett Neem olajat, mely a hasznos rovarokat megkímélve és elég jó hatásfokkal „legyalulta” róluk a tetűhadat, azonban mindez mit sem ért, amikor a nyár végéhez közeledve (növényvédelmi szakértő és egyben gyakorló biogazda ismerősöm segítségével beazonosított) káliumhiányos tünetek kezdtek jelentkezni a növényeken, sárgulás, kókadás, termésrothadás és megkésett fejlődés képében. A korábbi paprikás tapasztalataimhoz képest szokatlan mértékű kártevőinvázió már a látható tünetek megjelenése előtt jelezte a bajt, melyen nyilván nem segített érdemben a rovarok biomódszerrel történő, de mégiscsak tűzoltásnak felfogható elkergetése sem. Tanultam az esetből, főleg, hogy a károsult növényeket (padlizsán is volt köztük, nem csak paprika) egyidejűleg volt alkalmam összehasonlítani a bőséges komposzttal ellátott, időben csepegtető öntözéshez jutó szabad földi padlizsánállományommal, amely június elején hirtelen ötlettől vezérelve került földbe és nem bíztam a sikerében, a meleg időjárás és a megfelelő gondozás mellett mégis egészen kiválóan, szinte egészséges fóliasátras ágyást megszégyenítő módon termett október végéig. A tanulság egyértelmű, jövőre bőséges komposzt, némi fahamu és a kezdetektől rendelkezésre álló csepegtető szalagos öntözés fogadja majd az új paprikagenerációt, extrém melegben némi árnyékolással is kiegészítve.

De hogy ne csak a szomorú történeteket emlegessem, sok, mondhatni jóval több példa akad a pozitív oldal sikereire: sok esetben feltűnő számomra, hogy olyan nem őshonos és mindenütt nagy számban jelen lévő, komoly pusztításra is képes kártevők, mint a vándorpoloska és a spanyol meztelencsiga, érdekes módon békén hagyják, elkerülik (vagy csak egészen elhanyagolható és a termés sikerét nem befolyásoló mértékben rágcsálják meg) többek között a számukra oly vonzó káposztanövényeket vagy szívogatják a bogyóit érlelő paradicsomot. Az okok ilyenkor is világosak, főképp a káposztafélék tekintetében egyértelmű, hogy a – jobb híján – forró nyári napokon kiültetett, de megfelelően öntözött, árnyékolt és érett szerves anyaggal bőkezűen ellátott ágyásokban a növények megerősödése és főleg a hűvösebb, esősebb őszi hónapokra elért jó kondíciója feleslegessé tesz mindenféle növényvédelmi ugrabugrát. A rettegett nyálkás jószágok jó eséllyel a közeli gyepes területek szélén vagy a már fénykorán túl lévő virágos sávban lapulnak ugyan, de másutt keresnek maguknak könnyebben szétharapdálható, kimerültebb, védtelenebb vacsorát (a brokkoli meg marad nekem, a családnak és a vásárlóknak).

Poloskafronton is vannak biztató fejlemények; náluk főképp azt figyeltem meg, hogyan gátolja az árutermelő biokert a maga folyamatosan megújuló ágyásaival, több hónapja csupán várakozó és további fejlődésre már esélytelen, kizárólag házi felhasználásra szánt növényállományok helyett mindig új és életerős, fiatal lakóival a nemszeretem rovarok létszámbeli gyarapodását. Noha minden nyáron megjelennek és szaporodnak is, az utóbbi évek tapasztalata az, hogy – nem túl vonzó látványukon és idegesítő zümmögésükön túl - igazi bosszúságot nem okoznak, a fóliás paradicsomtöveken is sokszor inkább csak tétován fel-alá mászkálnak, mintsem komolyan és pusztítóan szívogatnak. Egy szó mint száz, ha elő is fordulnak átmeneti nehézségek, a folyamatos kártevőkergetés helyett mindig törekszem a növényegészség pozitív oldaláról szemlélni és alakítani a kertemet, és a tapasztalat azt mutatja, megéri. Coleman egy ízben fiatalkori hobbijához, a sziklamászáshoz hasonlítja a növények gondozását: mindkét tevékenységet a folyamatos problémamegoldás szükségessége, az új útvonalak, a minden eddiginél jobb, élhetőbb megoldások keresése jellemzi, az általa vezetett gazdaság, a Four Season Farm mottója pedig a következő: „Minden probléma megoldására lehet módot találni, de ha megtaláltad, mindig van annál is jobb mód.”