Önkéntes vállalás a biológiai sokféleség megőrzésének érdekében
2020. március 31-én éjfélig az ENSZ Biológiai Sokféleség Egyezményének globális kezdeményezése alapján bárki ( magánszemélyek, civil szervezetek, tudományos szervezetek, közintézmények, üzleti szektor szereplői) beküldheti a Biológiai Sokféleség Egyezmény honlapjára, hogy milyen cselekedettel, akcióval szeretne hozzájárulni a biológiai sokféleség megőrzéséhez.
A Magház a következő vállalást fogalmazta meg:
A Magház egy olyan hálózat, melynek szívügye a mezőgazdasági sokféleség megőrzése, növelése és terjesztése. Jelenleg több mint 750 ritka és veszélyeztetett fajtát, tájfajtát őrzünk meg, termesztünk és teszünk elérhetővé az érdeklődők számára. Őseink gazdag genetikai örökséget hagytak ránk, ami ma súlyos veszélyben van. Az éghajlatváltozás korában különös jelentősége van a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó és a kisgazdaságok által is fenntartható fajtáknak. Fontosnak tartjuk az ökológiai elveken nyugvó, szelíd kiskerti növénytermesztés népszerűsítését, és aktívan dolgozunk azon, hogy minél több tájfajta és ősi kultúrnövényt megőrizzünk. Az egyes növények felneveléséhez, szaporításához és fogyasztásához szükséges tudás terjesztése érdekében ismeretterjesztő anyagokat osztunk meg, magbörzéket és képzéseket szervezünk, különféle rendezvényeken veszünk részt.
Önkéntes vállalásunk is az ősi tájfajták és a különleges kultúrnövények hazai megismerését és elterjedését szolgálja. Vállaljuk, hogy 2021-ben kiosztunk több, mint 60 tájfajta és kevésbé ismert fajta növény magjaiból legalább 2000 csomagot az ország különböző magbörzéin. Továbbá 2020-ban vállaljuk 6 “maghub” kialakítását. Ezekben a központokban vállaljuk, hogy a helyhez alkalmazkodó különleges és tájfajta mezőgazdasági növényeket tartunk fenn, és a belőlük származó magokat hozzáférhetővé tesszük az érdeklődők számára. Vállaljuk továbbá, hogy bemutatjuk a fajták fenntartásához és termesztéshez kapcsolódó ökológiai kertészeti módszereket, amely által diverz életközösségeket hozunk létre ezeken a bemutatóhelyeken. Ezek a kertek nemcsak génbanki feladatokat látnak el, hanem, a fajták megőrzése, fenntartása, a magfogás és a szaporítás lépéseit is megismerheti bennük a nagyközönség (kiskertesek, gazdálkodók,gyermekek, stb.)