2021. jún 14.

A paradicsom metszése

írta: Magház Hálózat
A paradicsom metszése

Ebben a bejegyzésben a paradicsomok kiültetésével és metszésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat szedtük össze. Azokat a módszereket írtuk le, amiket mi használunk és javaslunk. Természetesen ezek nem kizárólagos igazságok, de kezdő kertészként kiindulópontnak hasznosak lehetnek az itt leírtak.

 

A paradicsomok kiültetését május második vagy június első felére érdemes időzíteni, amikor már az utolsó fagyok is biztosan elvonultak (a néphagyomány szerint a fagyosszentek elvonulása után: kevesen tudják, hogy Szervác, Pongrác és Bonifác mellett van egy negyedik fagyosszent is, mégpedig Orbán május 25-én). Ekkor is körültekintően kell eljárni, hiszen egy-egy hűvösebb éjszaka, vagy éppen a tűző napsütés igencsak megviselheti az egyenletes hőmérséklethez szokott palántákat. A palánták kiültetésével kapcsolatos tippjeinkről itt olvashatsz bővebben.

Mivel a paradicsomok kiültetés után is igényelnek némi törődést, nem dőlhetünk hátra akkor sem, ha kikerültek a kertbe. A paradicsomok növekedésüket tekintve lehetnek determinált vagy indeterminált (azaz folytonnövő) fajták. Előbbiek egy bizonyos magasság elérése után nem nőnek tovább, és a legtöbb ilyen fajta (de nem mindegyik) nagyjából 1 hónap alatt leterem, később nem hoz több termést. Ezzel szemben az indeterminált növekedésű fajták folyamatosan nőnek, és az első fagyok beköszöntéig folyamatosan hoznak termést. Ezek számára mindenképp karós támaszt kell biztosítani: lehet egyesével karózni és felkötözni a töveket, de lehet támrendszert is építeni a paradicsomültetvény számára.

tamrsz_tothgyozo.jpgParadicsom rácsos támrendszerre futtatva. kép: Tóth Győző

kato_tothgyozo.jpgKarós támaszok egyenként. kép: Tóth Győző

A karózás mellett még egy fontos teendő van a paradicsomoknál, amiről kevesebb szó szokott esni: ez pedig a paradicsom metszése. Ez több okból is praktikus: kezelhetőbb lesz a növény, szellősebb lesz a lombja, így a gombás fertőzések nehezebben tudnak elterjedni, és a tápanyagokat is inkább az érésben levő termések felé irányítja a növény, nem pedig a levelekbe. A paradicsom metszésével kapcsolatban különböző iskolák léteznek: van, aki szigorúan csak egy főágat hagy meg az egyszerű kezelhetőség érdekében (ez főleg akkor praktikus, ha egyesével karózzuk a paradicsomokat); van, aki tövenként 2-3 ágat hagy meg; mások pedig hagyják, hadd nőjön a paradicsomdzsungel (ez utóbbihoz praktikus, ha karós támrendszert építünk, ugyanis a paradicsom tényleg nagyon el tud burjánzani).

kemesefanni.jpgTövenként 2 ágra hagyott paradicsomok egy budapesti balkonon. kép: Kemese Fanni

 

tamrsz2_tothgyozo.jpgParadicsomdzsungel a rácsos támrendszeren. kép: Tóth Győző

Akárhogy is döntünk, a növény alsó részét a legalsó virágig vagy a legalsó fürt termésig érdemes felkopaszítani. Erre azért van szükség, hogy csökkentsük az esélyét a paradicsomvész nevű gombás megbetegedés fertőzési lehetőségének, ami a talajból jut a levelekre. Ha nem szeretnénk paradicsomdzsungelt nevelni, akkor emellett érdemes kitörögetni a tőből eredő sarjhajtásokat és a levélnyelek tövében eredő hónaljhajtásokat is, hogy könnyebben kezelhető maradjon a növény.

parimetszes3.jpgképek: Réthy Katalin

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kedvelj minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!

Szólj hozzá

paradicsom kertészkedés palánták gyakorlati tippek