Irány a Balkán!
Bukarestben jártunk a Balkan Beets projekt zárótalálkozóján
Írta és fotózta: Lipka Borbála
Miután tavaly teljes jogú tagjai lettünk az európai Let’s Liberate Diversity (LLD) hálózatnak, idén újabb nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségre nyílt alkalmunk, ezúttal Bukarestben. Itt valósult meg ugyanis május 25. és 27. közt a Balkan Beets című hároméves projekt záró találkozója, melyre az LLD is meghívást kapott, s úgy alakult, hogy a Magház részéről én képviselhettem a hálózatot ezen a találkozón.
Napfelkelte a vonatról.
Indulás előtt kicsit izgultam, hiszen a résztvevők többségével még Zoomon sem találkoztam, és egy összeszokott, együtt dolgozó csapatba nem mindig egyszerű külsősként megérkezni. Szerencsére az aggodalmaim teljesen feleslegesnek bizonyultak: mindenki tárt karokkal fogadott, kifejezetten érdeklődtek a Magház és az LLD munkája iránt, és elkezdett körvonalazódni néhány jövőbeli együttműködés lehetősége is. A helyszín szuper volt, a három nap nagy részét a The Legacy nevű kis zöld oázisban töltöttük, ahol nem csak a hangulat volt csodálatos, hanem a helyi alapanyagokból készül, szezonális és nagyrészt vegetáriánus ételek is, amiket helyben készített a két szakács.
Készül az isteni finom pestós pizza.
A projekt szervezője az osztrák Arche Noah szervezet volt, a résztvevők tekintetében pedig izgalmasan vegyes társaság gyűlt össze: érkeztek résztvevők Horvátországból, Albániából, Bosznia-Hercegovinából, Szerbiából, Romániából, Görögországból és Észak-Macedóniából is. Többen képviseltek egy-egy szervezetet: a horvát ZMAG-ot, a szerb Okvir života hálózatot, a bosnyák ALICA Alapítványt, a tiranai egyetem Növénygenetikai Erőforrások Tanszékét, a román Casa Semintelort, a görög AEGILOPS-ot; de érkeztek magtermesztők és közösségi magbankok képviselői is több országból. A zsúfolt program miatt sajnos nem sok idő jutott arra, hogy a projekten, a magokon és a növénytermesztésen kívül sok mindenről beszélgessünk, de azért a szünetekben sok minden szóba került.
Csupán egy egész és két fél nap állt rendelkezésünkre az előzetesen felvetett számtalan téma megvitatására, úgyhogy a program sűrű és fárasztó, de ugyanilyen termékeny volt. Első nap bemutatkoztak a résztvevők és a szervezetek, beszámoltak arról a Balkan Beets projektben elért eredményeikről. A projekt végébe külsősként belecsöppenve különösen izgalmas volt ezeket a beszámolókat olvasni, hiszen előzetesen csak a legalapvetőbb információknak voltam birtokában. Itt lehetőség nyílt a Magház és az LLD bemutatására is, valamint arra, hogy a találkozó résztvevőit meghívjam az októberben tervezett nemzetközi konferenciára, melyet a Magház 10. születésnapja alkalmából szervezünk (és amiről hamarosan veletek is több infót osztunk meg).
A projekt keretein belül készült két kiadvány és a mag-szerzemények.
Második nap egy hasonlóan izgalmas résszel indult a nap: az előadások középpontjában a klímaváltozás hatásainak ellenálló tájfajták álltak. Először hallhattunk egy rövid előadást arról, hogy egyáltalán miért fontos kutatni ezt a témát, és milyen szempontokat kell figyelembe venni a termesztés tervezésénél. Utána pedig több példa következett: akadt köztük szárazságtűrő kukorica és jégeső-álló alma Szerbiából, mindennek ellenálló lóbab Horvátországból és aszály idején is jól termő futóbab Albániából. Természetesen ezt a részt követően sor került egy kis magcsereberére is, ami elengedhetetlen része az ehhez hasonló nemzetközi eseményeknek!
Ezt követően következett egy hosszú, de gyümölcsöző megbeszélés, melynek során hivatalosan is megalakult a Balkán Maghákózat, vagyis a Balkan Seed Network, melynek célja összefogni azon szervezetek és magánszemélyek tevékenykedését, amelyek és akik a Balkánon dolgoznak a vetőmag-önrendelkezés, valamint a tájfajták megőrzése érdekében. Délután szó esett az Európai Unióban éppen aktuális vetőmag-szabályozásról, valamint a nemrégiben bevezetett ökológiai heterogén szaporítóanyag (Organic Heterogenous Material, OHM) kategóriáról, és az első ezzel kapcsolatos tapasztalatokról is. Miután kiveséztük a jogi szabályozást, áttértünk a következő, a résztvevőket legalább ugyanennyire lázba hozó témára: hogy milyen közös projekteket tudnánk indítani. Ez a téma olyan hosszúra nyúlt, annyi átbeszélendő ötletünk volt, hogy egészen másnap ebédig ezzel foglalkoztunk. A délutáni magbank- és kertbejárásra már sajnos nem tudtam ott maradni, de így is maradandó élmény volt ez a szűk három nap. Bízom benne, hogy hamarosan ki tudunk alakítani majd szorosabb együttműködéseket, akár személyesen, akár a Magház tevékenységeivel összhangban!
Megalakult a Balkan Seed Network. fotó: Adina Moise
Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kövess minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!