Írta: Lipka Borbála

Az Európai Unióban több mint egy éve zajlanak az egyeztetések, melyeknek a célja az uniós vetőmagszabályozás megváltoztatása – de pontosan mit is jelent ez? Mi a helyzet most, honnan indulunk? Miért merült fel a változtatásra való igény? Milyen szabályok érvényesek jelenleg hazánkban és az Európai Unió többi tagországában? Mielőtt fejest ugrunk a javaslatban megfogalmazott változtatások elemzésébe, először nézzük meg, hogy mi a kiindulási helyzet!

A cikksorozat I. része itt  , II. része itt olvasható.

Ha valaki úgy dönt, hogy szeretné megérteni a magokkal – és egyéb növényi szaporítóanyagokkal – kapcsolatos EU-s, illetve hazai jogszabályi környezetet, akkor bizony jelen pillanatban nincs könnyű dolga. Az Európai Unióban ugyanis jelenleg nincs egységes, minden tagországra kiterjedő szabályozás a vetőmagokkal kapcsolatban: összesen tizenkét irányelv foglalkozik a magok, és egyéb növényi szaporítóanyagok termesztésének és forgalmazásának szabályaival. Az irányelv, angolosan direktíva – ahogy a nevében is benne van – nem írja le részletekbe menően a kötelező elemeket, csak körvonalazza azokat az elveket, melyek mentén utána a tagországok maguk alkotják meg az adott területre vonatkozó jogszabályokat. Külön irányelvek vonatkoznak a zöldségnövények és a szántóföldi növények magtermesztésére, a gyümölcstermőkre, az erdészeti anyagokra, a szőlőkre, a dísznövényekre, és így tovább...

És ha ez még nem lenne elég, akkor ha valaki – a Magház Egyesülethez hasonlóan – a sokféleség megőrzésével (is) szeretne foglalkozni, akkor még a génmegőrzéssel, illetve a tájfajtákkal és házikerti fajtákkal foglalkozó szabályokat is figyelembe kell vennie. Ebben a bejegyzésben nem fogunk részletekbe menően foglalkozni az egyes jogszabályok tartalmával, de megpróbálunk egy átfogó képet mutatni a magyar helyzettel kapcsolatban.

Alapfogalmak

A vetőmagtermesztés és a génmegőrzés az esetek túlnyomó többségében elválik egymástól, hiszen a génmegőrzés szempontjából fontos fajták általában nem bírnak nagy gazdasági jelentőséggel, ráadásul sokszor a modern fajtákkal szemben támasztott követelményeknek sem felelnek meg. Mielőtt tovább haladnánk, először nézzünk meg néhány alapfogalmat!

Fajtajegyzék

Egyfajta „katalógus”: felsorolja azokat a fajtákat minden faj esetében, melyek hivatalos módon kereskedelmi forgalomba (azaz boltok polcaira) kerülhetnek. Külön fajtajegyzékben sorolják fel a szántóföldi növényeket, a zöldség-, gyógy- és fűszernövényeket, a szőlő- és gyümölcsfajtákat, valamint a dísznövényeket. Magyarország Nemzeti Fajtajegyzékei a Nébih oldalán találhatóak meg. Az EU-s tagállamok nemzeti fajtajegyzékeiből áll össze az Európai Uniós Közösségi Fajtajegyzéke. Érdemes tudni azt is, hogy az EU bármely tagországában regisztrált fajta, amatőr/házikerti fajtákat is beleértve, kivéve a területi korlátozással rendelkező tájfajtákat, a többi tagállamban is forgalomba hozható.

DUS-kritériumok
A világ más részeihez képest Európában meglehetősen szigorúan szabályozzák azt, hogy mit lehet fajtának nevezni, és mi kerülhet kereskedelmi forgalomba. Ahhoz, hogy egy-egy új fajta forgalomba kerülhessen regisztrálni kell a Nemzeti Fajtajegyzékbe; a regisztráció egyik kritériuma pedig az ún. DUS-kritériumoknak való megfelelés.

Ezek a következők:

- Distinctness: megkülönböztethetőség (megkülönböztethető kell legyen más fajtáktól)
- Uniformity: egyöntetűség (azaz az egyedek minden meghatározott tulajdonságukban meg kell egyezzenek egymással)
- Stability: stabilitás (azaz állandóság, tehát a fajta elismerésekor meglévő tulajdonságaik nem változhatnak az évek során)

A DUS-kritériumok sok szempontból előnyösek, könnyen nyomon követhetőek, ellenőrizhetőek, és nem utolsó sorban a gazdának és feldolgozóknak is nagyfokú kiszámíthatóságot biztosítanak. A rendszer hátránya viszont, hogy emiatt az állandóság és egyöntetűség miatt ezek a fajták nehezebben tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez és jobban ki vannak téve az újonnan megjelenő kórokozóknak és kártevőknek is. Tájfajták regisztrációjánál nem történik DUS vizsgálat, egy részletes leírás, meglévő kísérleti és kutatási eredmények, illetve a Nemzeti Génbank Tanács jóváhagyása szükséges a folyamat elindításához.

Tájfajta
A tájfajta szót sokan sokféle értelemben használják, de jogi szempontból a hazánkban hatályos szabályozás (vagyis a 65/2011. (VII. 11.) VM rendelet) szerint a tájfajta: „regionális, környezeti, helyi ökológiai feltételekhez természetes módon alkalmazkodott, és génerózió által veszélyeztetett fajok honos fajtája”. Tájfajták lehetnek zöldség-, gyógy- és fűszernövények; szántóföldi növények és gyümölcsök is.

Paradicsomdiverzitás. fotó: Benkó Bernadett

Elismert házikerti fajta

A fentebb említett rendelet megkülönbözteti a tájfajtákat és a házikerti fajtákat: utóbbi kategóriába olyan fajták is beletartoznak, melyek egy nemesítési folyamat eredményeként jöttek létre, azonban az ipari mezőgazdaság szempontjából idővel érdektelenek lettek. A hivatalos megfogalmazás szerint: „kereskedelmi, növénytermesztési szempontból tényleges értékkel nem rendelkező, csupán bizonyos feltételek melletti termesztésre nemesített zöldségfajta”. Ez kategória, a tájfajtákkal ellentétben csak zöldségnövény fajokra alkalmazható.

Vetőmagok és génmegőrzés

A tájfajtákra és a házikerti fajtákra (melyeket a legtöbb tagország amatőr fajtának nevez) vonatkozó definíció megtalálható az EU-s jogszabályokban is, azonban az a tagállamokra van bízva, hogy hogyan kezelik ezeknek a fajtáknak a szabályozását: hogy teljesen szétválasztják-e a génmegőrzést a kereskedelmi maghálózatoktól, vagy engednek-e valamiféle átjárást a kettő között. Itt olyan kérdések merülnek fel többek között, hogy lehet-e tájfajta és házikerti fajta növények magjait és palántáit kereskedelmi forgalomba hozni? Ha nem, akkor mondjuk őstermelőként árusíthat-e az ember saját fogású tájfajta vetőmagot, vagy az is illegális? Ezekre a kérdésekre az EU tagállamaiban nagyon változatos válaszokat kaphat az ember. Az alábbiakban a magyar helyzetet próbáljuk meg röviden összefoglalni.

Magyarországon abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mind tájfajta, mind házikerti fajta növények esetében lehetőség van a Nemzeti Fajtajegyzékbe történő regisztrációra, ami egyben azt is jelenti, hogy ezeknek a fajtáknak a magjai hivatalos kereskedelmi forgalomba kerülhetnek – bár mennyiségi, és a tájfajta növények esetében elvileg területi korlátokkal is számolni kell. Ezzel külön jogszabály (a zöldségnövény fajok tájfajtáinak és házikerti fajtáinak elismeréséről, valamint vetőmagvaik előállítási és forgalomba hozatali feltételeiről szóló 65/2011. (VII. 11.) VM rendelet) foglalkozik.

A „regisztráció” szó sokszor ellenérzéseket szokott kelteni, és nem is alaptalanul. De ebben az esetben nem feltétlenül kell megijedni tőle. Ez csak azt jelenti, hogy lehetőség van olyan fajták regisztrációjára és kereskedelmi forgalmazására is, melyek ugyan nem felelnek meg az ipari mezőgazdaság követelményeinek, viszont például hobbikertészek vagy ökológiai elvek mentén gazdálkodó árutermelő gazdaságok részéről érdeklődésre tarthatnak számot. A tájfajták és házikerti fajták regisztrációja ráadásul egyszerűbb, mint a modern fajtáké: nincs szükség olyan részletes termesztési előzményekre, nem kell megfelelniük a DUS-kritériumoknak (bár természetesen valamilyen szinten egységesnek kell lenniük, hogy fajtaként bejegyezhetőek legyenek), és a többi fajtával ellentétben nem kerülnek le a jegyzékről sem, amíg megőrzik az eredeti leírásban megadott tulajdonságaikat. Ennek a jogszabálynak köszönhetően valósulhat meg például minden évben az ÖMKi által koordinált tájfajta paradicsom palánta-vásár, és így lehetséges az is, hogy kisebb vetőmagos cégek webshopjaiban fel-felbukkannak táj- és házikerti fajták is.

A tájfajtákkal kapcsolatban extra szabály, hogy elvileg csak a származási régiójukban lehet termeszteni és forgalmazni őket, illetve mennyiségi korlátok is vonatkoznak rájuk – de emiatt egyelőre nem érdemes aggódni, hiszen a legkisebb területi korlát is 10 hektár tájfajtánként (például petrezselyem, csemegekukorica, metélőhagyma vagy retek esetében). A házikerti fajták esetében a kiszerelési egységek maximális méretére vonatkozik a szabályozás.

fotó: Benkó Bernadett

Fontos megjegyezni, hogy ha valaki őstermelőként foglalkozik növényi szaporítóanyagok (így például tájfajta vetőmagok) előállításával, és nem lépi túl a 50/2004. (IV. 22.) FVM rendeletben megadott mennyiség korlátokat, akkor nem vonatkoznak rá a vetőmag előállítás és forgalomba hozatal előírásai. Az őstermelői tevékenységre másfajta szabályok vonatkoznak, melyek azonban sajnos pont a magok esetében nem egyértelműek.

Összességében elmondható, hogy a magyar jogszabályok jelen pillanatban nem befolyásolják kedvezőtlenül a változatos fajták magjainak előállítását és árusítását; sőt, egyes EU-s tagországokhoz képest kifejezetten megengedőek.