2025. feb 27.

Beszámoló a "Bátri- Egri" magbörzéről

írta: Magház Hálózat
Beszámoló a "Bátri- Egri" magbörzéről

A nagy érdeklődésre tekintettel újra Egerben tartotta a Banya-Tanya Alapítvány az éves nagy magbörzéjét. Sikerült több szervezetet is bevonni, így vendégünk volt a Nemzeti Biodiverzitás-és Génmegőrzési Központ csapata Balajti Anita vezetésével, a házigazda Életfa Környezetvédő Szövetség, és a szervező másik "kalapja" a Magház Egyesület.

20250215_101011.jpg

Ahogy évek óta szoktuk: rövid előadásokkal indítottuk az eseményt, bemutatkozott a Génbank, az Életfa és a Banya-Tanya Alapítvány a Magházzal együtt.
Fontos minden alkalommal tisztázni, hogy nem vásárra érkeztek a résztvevők, a kiadott mennyiségek csak felszaporításra alkalmas minták, és kizárólag szabad elvirágzású fajtákat adhatunk ki.
Felhívtuk a figyelmet arra is, hogy annyi tételt vigyenek haza, amennyit lesz is energiájuk elvetni. Ilyen alapozás nélkül puszta osztogatás lenne egy magbörze, a célja viszont elsősorban az, hogy bátorítsa a kertészkedőket arra, hogy a saját, jól bevált fajtáikról fogjanak magot és adják tovább.
fb_img_1739631394307b.jpg
Néhány élményt, számot is megosztunk az Olvasóval:
  • Több, mint 100 látogató írta alá a jelenléti íveket, ennél jóval többen jöttek el.
  • 5 asztalon volt kínálat, sokan kézből cserélték a hozott magjaikat.
  • Mindig nagy öröm visszajelzéseket kapni olyan fajtákról, amiket előző börzéken vittek haza a kertelők: bevált, nem sikerült, hogyan csírázott?
  • Egyre több a virág, dísznövény a hozott tételek közt
  • Kerthez kapcsolódó kézműves táblácskákat is kaphattunk
  • A Barna Tea forró frissítőit kóstolhattuk beszélgetés közben.
Háromórás rendezvényt hirdettünk, de a tervezett zárás után is érkeztek látogatók, tanulság: egy megyeszékhelyen hosszabb időre van szükség, hogy kényelmesen hozzájusson mindenki az információkhoz és a magokhoz.
Köszönjük a látogatóknak, a vendég szervezeteknek, és a helyszínt biztosító Civil Közösségek Házának, hogy egy ilyen nagy formátumú és tartalmas esemény lehetett a Bátri Magbörzéből.
475013739_10230065656643925_2561662579496531885_n_1.jpg
A program ebben az évben az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával valósul meg, a Seeds of Change projekt keretében.
Szólj hozzá

eger bátor magbörze Banya Tanya