Tudtad, hogy padlizsánból nem csak lila,hosszúkás fajták léteznek, amiket a boltban is lehet kapni? A paradicsomokhoz és paprikákhoz hasonlóan a padlizsánnak is számtalan formájú, színű és ízű fajtája létezik. Az alábbiakban Szalczinger Judit összefoglalóját olvashatjátok a padlizsántermesztésről és a nála kipróbált fajtákról!

Írta és fotózta: Szalczinger Judit

A padlizsánnal történő ismerkedésem valahogy úgy kezdődött, hogy én ezt a növényt nem akarom látni, lehetőleg soha többé. Kertművelő család tagjaként gyerekkoromban nem nagyon találkoztam vele (részben már akkor megvolt az a jó szokásunk, hogy amit nem termesztünk otthon, azt nem vesszük-esszük meg a boltok polcairól sem…), aztán egy ismerősünk adott néhány palántát, amit elültettünk a fóliasátor végébe a paprikák szomszédságába, ahol meglepően jól elvoltak és teremni is kezdtek. Anyukám szólt nekem, hogy akkor itt az ideje, szedjem le, mire én neki is veselkedtem a számomra kissé gyanús külsejű lila izéknek, csakhogy egyikük irgalmatlanul megszúrt… fene gondolta volna, hogy tüskét is növesztenek. Az igazi feketeleves azonban az elfogyasztásuk után jött, ugyanis a bő olajban kirántott és elsőre nem is rossz ízű karikák kegyetlen gyomorrontást okoztak, így később hiába vettem át a családi veteményes „irányítását” érthető módon nem is volt kedvem nekifogni a termesztésének.

A fordulat akkor következett be nálam padlizsánügyben, amikor önkéntesként eltöltöttem egy hetet az Évkerék Ökotanyán. Laci és Orsi csodásan sokszínű biogazdaságában hamar megtapasztalhattam, hogy a nemszeretem növény és termése a lila csepp alakún kívül még számtalan árnyalatban és formában lehet jelen az életünkben, akad belőle cirmos, halványrózsaszín, fehér vagy akár zöld és piros is, lehet egészen gömbölyű vagy épp nyúlánk, keskeny változata, és hogy elkészíthető rendkívül ízletes és teljesen gyomorkímélő módon. Az ott látottakon felbátorodva otthon is próbálkozni kezdtem vele, de eleinte csak szerény sikereket könyvelhettem el, tanulnom kellett még kicsit tőle, róla, ugyanis hálás, de igényes növénynek mondható, nem megfelelő körülmények között csak igen későn és nehezen fordul termőre. Az alábbiakban röviden összefoglalom, mire jutottunk egymással az utóbbi öt - hat évben.

Termesztése, magfogása

A padlizsán melegigényes, a paradicsomhoz hasonlóan hosszú tenyészidejű növény, palántának való magvetését fólia alatt (annál is jobb a trágyatalpas melegágy) legkésőbb március közepén el kell kezdeni, de akár február végén, lakásban, fűtött helyen, napfényes ablakban is próbálkozhatunk vele, a palánta ilyenkor megnyúlhat ugyan, de tapasztalataim szerint ez nem okoz neki komolyabb lemaradást, később egyenletesebben megvilágított helyre költöztetve szépen megerősödik a szára. A magok zavartalan csírázáshoz a 30 fok körüli hőmérséklet ideális, sőt, a 35-öt sem veti meg, kis magszám esetén (például ritka fajták felszaporítása) állandóan nedves gézlapon, fedett edényben fűtőtest mellett is problémamentesen, egy-két hét leforgása alatt előcsíráztathatók a magvak. A fiatal növényeknek a továbbiakban is meleg, fagyoktól tökéletesen védett, napfényes hely szükséges, megfelelő fejlődésük érdekében nagyobb méretű cserépben, tejfölös pohárban vagy 40, esetleg 28 sejtes szaporítótálcában nevelhetők, kisebb sejtméretű tálcába vagy ládába történő vetést követően a tűzdelést viszonylag jól viselik. Palántaföldként csakis az érett komposzttal kevert fertőzésmentes, laza kerti talajt ajánlom, ugyanis a gazdaboltokban kapható földkeverékek némelyikével meggyűlt a bajom korábban, a legyengült, már néhány lombleveles korukban gombabetegségekkel vagy épp takácsatkákkal küzdő növényekbe pedig igen nehéz később életet lehelni.

A palánták kiültetésére az utolsó talaj menti fagyok után, május végén, június elején kerülhet sor kb. 50x50 cm sor-és tőtávolsággal, melegimádó voltuk miatt a fóliasátor kedvesebb közeg számukra a szabad földi ágyásoknál, azonban megfelelő időben (a hideg éjjelek elmúltát megvárva), jól fejlett állapotban, erős szárral kiültetve, bőséges érett trágyával, komposzttal, esetleg tízszeresére hígított erjesztett csalánlével ellátva ott is szép termést tudnak nyújtani.   A forró nyári időjárást kifejezetten élvezik, viszont vízigényük nem elhanyagolható, legegyszerűbb és legjobb megoldás csepegtető öntözéssel oltani a szomjukat, az érett komposztréteggel takart vagy növényi hulladékkal mulcsolt ágyás kézi öntözés esetén is komoly segítséget nyújt a vízmegtartásban.

Betegségei közül a fitoftóra, közismertebb nevén paradicsomvész okozott korábban fejtörést számomra, a hűvös, nedves környezetben támadó betegség a paradicsomhoz hasonlóan a padlizsán életét is megkeserítheti, csakhogy a megbetegedett levél a két növényen egészen másképp fest: míg a paradicsom lombján barnuló, leforrázottnak tűnő foltok árulkodnak a pusztításról, a padlizsánon kókadt, elhalványuló, sárgás levelek adnak hírt a betegség jelenlétéről. Biogazdálkodásban a Polyversum nevű, élő gombákat tartalmazó, emberre és minden egyéb kertlakó élőlényre ártalmatlan szer tökéletesen bevált megelőző jelleggel, kéthetente kipermetezve, használata már palántakortól lehetséges, és a gombabetegségek elkerülésén túl a növény természetes védekezőképességét is erősíti. 

Száraz, forró, rosszul szellőző helyen a takácsatkák nehezíthetik meg a már kifejlett tövek mindennapjait, ellenük legegyszerűbb a fóliasátor megfelelő szellőztetésével védekezni, mely a termésmennyiségének növelésben is komoly szerepet játszik - egyes fajták, mint például a cirmos rózsaszín Listada de Gandia fólia alá ültetve csak kielégítő légmozgás mellett képesek nagyobb számban megkötni a terméseiket. A padlizsán jól ismert kártevője még a csíkos hátú burgonyabogár; vele kapcsolatban igen rossz hír, hogy a padlizsán lombját még kedvenc csemegéjénél, a burgonya levelénél is jobban szereti, a jó hír viszont, hogy a padlizsánt a krumpliállománytól messze ültetve nem szokott komolyabb problémát okozni.

A fogyasztásra szánt padlizsánt biológiai értelemben még éretlenül, a magvak kifejlődése előtt szedjük a tövekről, héjuk ekkor még többnyire fényes és feszes, a fajtára jellemző színű; az elöregedett, magvasabb termés íze kesernyés lehet (bár tapasztalataim szerint egy-egy ilyen még nem tudja a padlizsánkrémet elrontani, a gyanúsabb példányokat sütés után, a többiekkel való összekeverés előtt érdemes kóstolgatni). Más szempontok az irányadók persze, ha az érett (a ténylegesen érett!) termésből magot szeretnénk fogni, a gyors elfogyasztás helyett a jövő padlizsánnemzedékeinek érdekeit tartva szem előtt; ekkor muszáj megvárni, hogy a kezdetben ragyogó héj sárgás-barnás árnyalatot öltsön (fehér, zöld, halványrózsaszín fajtáknál a citromsárga az érés színe, míg a jól ismert sötétlila héjúaknál értelemszerűen a sötétebb sárgásbarna), a termés kissé megpuhuljon, ráncosodni kezdjen,  a kezdetben alig észrevehető magvak pedig telt, fényes, barna héjú kis korongokká fejlődjenek. A termés maradványaitól a paradicsom magfogásához hasonló módszerrel, erjesztéssel lehet könnyen és egyszerűen megszabadítani őket: a kikapart magokat egy kevés vízzel elkeverve és pár napra meleg helyre téve a nem oda való maradékok leoldódnak, többszöri vizes átöblítéssel teljesen tiszta, szárításra kész vetőmag nyerhető.  

Mindezt akkor a legegyszerűbb kivitelezni, ha egy szezonban csupán egy fajtát termesztünk. Bonyolultabb – de nem reménytelen! – a helyzet akkor, ha több padlizsánfajta kap helyet a kertben, ugyanis a padlizsán virágai hiába önporzók, az ágyásokban tevékenykedő rovarok okozhatnak nem szándékolt keresztbeporzást a fajták között, ellehetetlenítve az azonos tulajdonságokkal bíró növények neveléséhez szükséges, fajtaazonos vetőmag begyűjtését. Mivel a növények térbeli izolációja igen komoly, akár száz méteres távolságot igényelhet, több fajta termesztése esetén a legjobb rovarhálós takarással izolálni egy-egy magfogásra szánt padlizsántársaságot, majd az első termések megjelenését követően, azokat (például a rájuk kötött színes cérnával, zsineggel) megjelölve a hálót el is távolíthatjuk, a később kifejlődő, már izolálatlan és jelöletlen termések pedig nagy örömünkre elfogyaszthatók.

És akkor nézzünk meg közelebbről az eddig általam is kipróbált, bevált fajták közül néhányat!

Vajdasági fehér

A Magház Hálózat tagjai közt töretlen népszerűségnek örvendő, megbízható, bőtermő tájfajta, a nyári zöldségdobozok egyik elmaradhatatlan résztevője. Szabad földi körülmények között is problémamentesen fejlődik, korán termőre fordul, hófehér héjú és megsütve krémes, lágy ízű, fehér húsú, közepes méretű, tojás alakú terméseivel mindenkit elkápráztat, fólia alatt pedig igen komoly mennyiség szedhető belőlük kis számú növényről is.

Kecskeméti lila

Bőtermő, jól teljesítő hagyományos hazai fajta, fóliasátorban és szabad földön is szép számban hozza csepp alakú, közepes méretű lila termését. Korábban a gazdaboltokban szinte mindenütt fellelhető volt, az utóbbi években azonban egyre nehezebb hozzájutni, érdemes a magfogásában gondolkodni….

Black Beauty

Mindenhol kapható, klasszikusnak mondható gerezdes, igen nagy termésméretet elérő, lila héjú fajta. A Kecskemétinél kissé később szedhetőnek és érzékenyebbnek találtam az eddigi évek során.

Listada de Gandia

Rendkívül látványos, rózsaszín-fehér cirmos héjú, hosszúkás termésű fajta krémes, fehér terméshússal. A magasra növő tövek viszonylag hamar termőre fordulnak és bőséggel hozzák a csíkos, jó ízük és nem mindennapi megjelenésük miatt egyaránt közkedvelt terméseiket, viszont fóliás elhelyezésüknél ügyelni kell a megfelelő légmozgás biztosítására, enélkül sok virág helyén nem kötődik termés.

Rotonda Bianca Sfumata di Rosa

Biogazdaságokban évek óta jó okkal népszerű, bőtermő fajta, gömb alakú, fehér alapon mesés halványrózsaszín foltokkal ékes és igen nagy méretet elérő „labdákat” szüretelhetünk a magas növésű, erőteljes növényekről. Kései volta miatt szabad földre nem ajánlanám, fóliában viszont kiváló választás, hiszen épp a korai fajták „lemerülése”, az első nagy terméshullám utáni visszafogottabb tempóra váltása idején kezdi el ontani a termését.

Big Green

Eredetileg csupán meghökkentő, ragyogó élénkzöld színe miatt próbáltam ki ezt a fajtát, de nagyon hamar az egyik kedvencemmé vált. Korai, bőtermő jószág, a Vajdasági fehér mellett a legmegbízhatóbbnak, legellenállóbbnak bizonyult az összes, eddig általam termesztett fajta közül, méretes terméseit megjelenésük mellett kiváló ízük miatt is dicsérik.

Louisiana Long Green

A hazánkban inkább csak fóliasátorban termeszthető, meleg vidékekről származó hosszúkás termésű fajták egyike. Idén próbálkoztam vele először, a kísérletképp ültetett néhány tő meglepett ellenállóságával, erőteljes növekedésével. A nagyon hosszú és nyúlánk termések grillezéshez kiváló alapanyagot nyújthatnak, de sütve is kitűnnek krémes, lágy ízvilágukkal. További jó tulajdonsága, hogy a többnyire kétujjnyi széles korukban szedett termések ennél jóval vastagabbra is képesek nőni, felhasználhatóságuk, ízük mégsem romlik emiatt. A fajtánál megfigyelt (és más fajták esetében általam még nem látott) furcsa jelenség, hogy a csírázó magvak kellő takarás nélkül több esetben gyenge, fejletlen szikleveles növényeket produkálnak, melyek növekedése leáll és hamar el is pusztulnak. Előcsíráztatását az utóbbiak miatt nem ajánlanám, palántaföldbe vetve, komposztréteggel lazán betakarva és meleg helyen tartva viszont a többi fajtához hasonlóan életképes, erős palántákat nevelhetünk belőle.

A sort még hosszan lehetne folytatni, hiszen számtalan különleges színű, formájú kiváló padlizsánfajta létezik, viszont személyes találkozás nélkül nem szeretek növényeket sem dicsérni, sem elmarasztalni, így inkább arra biztatnék mindenkit, próbáljon ki minél több neki tetsző, ígéretesnek tűnő fajtát, ossza meg a tapasztalatait másokkal, így hamar fellelhetők az igazán jól teljesítő, korunk igényeinek és a klímakatasztrófa kihívásainak is megfelelő, kívül-belül rátermett padlizsánjószágok.

Végül, de nem utolsósorban említsük meg a padlizsán konyhai felhasználásának pár egyszerű, de nagyszerű módját: mivel kizárólag a forró nyári hónapok, illetve jó esetben még a szeptember és október első felének ajándéka, téli fogyasztásához nem árt minél többet elraktározni belőle. A januárban is percek alatt elkészíthető padlizsánkrémet legkönnyebben úgy biztosíthatjuk magunknak, ha a bőség idején a terméseket félbe vagy negyedbe vágva, villával megszurkálva tepsiben puhára sütjük (a régi gázsütőt 200 fokra állítva kb. 50 perc alatt lesz kész egy alaposan telezsúfolt tepsi padlizsán), majd héjuktól megszabadítva mélyhűtőben tároljuk felhasználásig. Nyáron frissen szedve persze ennél összetettebb fogások is készülhetnek belőle; az egyik legjobb padlizsános élményem (mármint a növények gondozásán kívül, ami önmagában is élmény) a fülöpjakabi bio sárga laskagombával (Biokultúra ökopiacon érdemes keresni) töltött, sajttal megszórt sült padlizsán volt… remélem lesz még hozzá szerencsém.

A bejegyzés a Nemzeti Biodiverzitás és Génmegőrzési Központ támogatásával készült el.

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kövess minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!