Kertelések a Félholdas Pagonyban – 2023. augusztus
írta és fotózta: Széles Laura
Hihetetlen gyorsan eljött a naptári nyár utolsó hónapja. Szinte még magam előtt látom, ahogyan márciusban palántázok a fűtött szobában, abban reménykedve, hogy a benti nevelésnek nagy sikere lesz és egy hatalmas dzsungel lesz a kert augusztusra. Az eredményeket elnézve azt hiszem, hogy ez még várat magára, de minden sikertelenség mögött ott rejlik a tapasztalás. Jövőre majd másképp próbáljuk, remélhetőleg több tudással felvértezve. ☺
A kert kialakításában és művelésében a permakultúra szemléletét szeretnénk követni, egy hosszú távú megfigyelés során megtapasztalni, hogy a kertünk adottságai mellett mi az, ami valóban beválik. Idén tavasszal elkezdtünk egy permakultúrás tervezésről szóló képzést, ott rengeteget tanulunk, mind elméleti, mind gyakorlati síkon. Az itt tanultak is megerősítenek minket abban, hogy nem szabad elkapkodni semmit, hanem jó alaposan körül kell járni a lehetőségeket. Amiben már most is biztosak vagyunk, hogy ásni és talajt bolygatni, vegyszereket használni semmiképpen sem szeretnénk és nem is fogunk.
A mi kertünkről azt érdemes tudni, hogy nem csak agyagos, de még lejtős is, ez volt az ára a csodálatos kilátásnak. Úgy gondolom, hogy egy jobban megtervezett és kialakított kerttel sokat tudunk majd rajta javítani, csak időt kell adni magunknak és a kertnek is.
A ház mögötti földteraszon kialakítottunk egy trágyatalpas hidegágyat, a szerkezetet kidobásra szánt, használt raklapokból barkácsoltuk, a tetejére pedig egy nyitható ablak került, amit a házból bontottunk ki még novemberben. Tökéletes újrahasználat, csak a csavarok voltak újak. A trágyát egy közeli lovardából szereztük be teljesen ingyen, mivel a tulajdonosnak ez csak hulladék, nem használja semmire. A hidegágy sajnos csak tavasz elejére készült el, de még így is nagy segítség volt a korai és késői növények nevelésében, rukkola, baby cékla, saláták, retek, répa, paradicsom, bazsalikom, padlizsán, csicseriborsó kelt benne magról. Sajnos néhány növényt túl sűrűn vetettem, így az egymással való vetélkedésnek és egymás kiárnyékolásának például a répa látta kárát. Voltak egyéb apró bakik is, például sikerült nagyra növő kecskeméti paradicsomot vetnem bele, ami májusra ki is nőtte a teret, így az üveg jó korán le is került a keretről. Azóta már fém rudak tartják az összes tövet és hatalmas paradicsomok érnek rajtuk. Sajnos ahogy látom az aljukon jelentkeznek a kalciumhiány tünetei, ami a lenti kertben is probléma néhány helyen. Az első padlizsántermésünk is a hidegágyból fog az asztalra kerülni, a kertben még el vannak maradva és szerintem nem is mindenhol sikerült a beporzás. Összességében nagyon meg vagyok elégedve a hidegággyal elért eredményekkel, jövőre a palánták tovább nevelését is szeretném kipróbálni benne.
A ház közelében kialakítottunk egy kisebb fűszerkertet is, ahol kb 100 magból sikerült kinevelni egy levendula tövet helyben, erre különösen büszke vagyok. ☺ Emellett van rozmaring, kakukkfű, koriander, oregáno, bazsalikom, menta és citromfű is. Volt egy nagyobb rész, ahová nem tudtam mit tenni (itt volt tavaly a majoranna, amit saját palántából nem sikerült pótolni), így egy magbörzén szerzett futóbabot vetettem oda. Vele most már ott tartunk, hogy nincs elég hosszú bambusz karónk, amin tovább futhatna. Igazi varázsbab.
A földterasz támfala alatt van pár tő csemege szőlő, amiből két tő tavaly 30 kg termést adott (isteni szőlőlevet készítettünk belőle), de sajnos valószínűleg idén el kell búcsúznunk tőlük idő előtt, mivel a támfal megroggyant és felújításra szorul. Szeretnénk majd ültetni lentebb új töveket, de alaposan utána járnék az ajánlásoknak, hogy ne kelljen permetezni majd.
Régen a terület nagy része szőlős volt, a korábbi tulajdonos ennek a 99%-t kivágta, lehetséges, hogy filoxéra vagy a szőlőkabóca miatt, vagy csak sok volt vele a munka, ezt nem tudjuk. A földben maradt szőlőkarók között elkezdtünk kis teraszos ágyásokat kialakítani, ahová vegyesen ültetek. Igazság szerint a kertünk mindenhol egy káoszkert, inkább foltok vannak, vagy egy-egy szabályos sorban minél többféle növény.
A kiskert feletti részen tavaly csináltunk 3 Hügelkultur ágyást is, ami idénre már inkább csak 3 kis bucka. Nagy előnyeit még nem tapasztaltam meg, mivel valószínűleg sokkal nagyobb halmot kellett volna építeni. Ezen kívül egy (de lehet, hogy 100) pocokcsalád lakhat benne vagy a környékén, és előszeretettel rágják le a frissen ültetett palántákat. Most éppen valószínűleg jóllaktak (vagy Gubacs, a vizslánk sikeresen kiásta őket valahol), mert egy ideje nincs pusztítás, igaz, a bele ültetett növények is szinte csak vegetálnak. Nagy sikerem, hogy egy ilyen buckába sikerült magról paradicsomot, paprikát és padlizsánt vetni. A paradicsom már termést is hozott.
A kert sajnos nem lett az a burjánzó dzsungel, mint amit elképzeltem, de a sóska, borsó, zöldbab, hagyma nagyon szép termést hozott a teljesen agyagos talajon. A répában, metélőpetrezselyemben, csicseriborsóban is bízok még. Az őszi fokhagyma sem nőtt túl nagyra, de azért egy kisebb füzért így is tudtam belőle fonni. Itt található az epresünk is, ami eddig mindkét évben stabil termést hozott a reggeli zabkásánkba ☺ Ennek a kertrésznek a legalsó részén van egy kis mélymulcsos terület, ahová főleg tökféléket ültettem magról, de valami csoda folytán a marék mákszemből 1 máknövény is kikelt, és 1 mángold tő is. ☺ A madarak még napraforgót is vetettek bele, köszönetképpen a téli madáretetésért. ☺ Májusban ültettem ide jópár palántát is, két paradicsomot és sok padlizsánt. A paradicsomnál itt is észrevettem a kalciumhiány tüneteit. Valószínűleg nem volt elég vastag a mélymulcs, így a gyökér az agyagos talajban már nem talált elég tápanyagot az egészséges termés neveléséhez. Óh, a krumpliról majdnem megfeledkeztem: néhány apró burgonyát eldugdostam random helyekre - arra sajnos már nem emlékszem, hogy hová és mennyit - így annak örülünk, ami eddig kinőtt. ☺ A padlizsánok közül egyelőre egy hozott virágot, de nem vagyok biztos abban, hogy a beporzás sikeres volt-e? A tökfélék többnyire jól érzik magukat itt, bár némelyik cukkini vége elbarnult.
A kiskert másik oldaláról, ahová ősszel érett trágyát rétegeztünk, sokkal több sikerről tudok beszámolni. Innen tudtunk salátát, turbolyát, mángoldot is csipegetni. Szépen növekedik a répa, a póréhagyma, a babok, de még a vörös káposzta is.
Idei magfogási kísérletem a brokkoli, káposzta és a zeller lesz, de ebben még nem vagyok jártas. Ezért jelentkeztem a Magház első képzésére, ahol bővebben tanulhatunk majd a magfogási praktikákól is. ☺
A kert maradék része tele van idős gyümölcsfákkal, amiket az elmúlt húsz évben valószínűleg folyamatosan permeteztek. Ezeknek a vegyszermentes gondozása igazi küzdelmet jelent, ezen a téren még sok tanulnivalónk van. Van 2 hatalmas és több kisebb diófánk, ezen kívül 5-6 szelídgesztenye fa is, ami tavaly egy évre elegendő gesztenyemasszát adott nekünk, a családnak és a barátoknak is. Legjobb karácsonyi ajándék. :D
Idén ősszel szeretnénk gyarapítani a már meglévő bogyós gyümölcsösünket is. A meglévő szeder, málna, ribizli, josta bokrok mellé szeretnénk még több új tövet, mert úgy tűnik tetszenek nekik a helyi adottságok. Bogyósból sosem elég, az egyik legjobb reggeli alapanyag, amikor frissen leszedve a zabkásánkra kerül. ;)
A kertünk igazi csodája a változatos vadvirágokból álló rétünk. A rendszeres, egyszerre az egész területre kiterjedő kaszálás hiánya számos új fajt hozott idén is a területre, a tavalyi bőséges repertoár mellé. A szomszédok legnagyobb örömére idén is csak néhány keskeny sávot kaszáltunk le, így a nem bolygatott részeken vasfűvel és orbáncfűvel is találkozhattunk. Emellett van védett kosborfélénk is, rengeteg cickafark, közönséges- és ragadós galaj, csalán, mezei kakukkfű, mezei varfű, üstökös gyöngyike, szarvaskerep, tarka koronafürt, vastövű imola, komlós lucerna, szagos bükköny, közönséges párlófű, réti bakszakáll, méhbangó, hólyagos habszegfű, mezei zsálya….csak, hogy néhányat említsek. Csupa gyógy- és vadnövény. A gyógynövénytea készletet szépen fel lehet tölteni a kertből. Az éves egészségmegőrző kúránkhoz sokszor csak kimegyek a kertbe és leszedem az aktuális növényt a reggeli teába. A kíméletes és szakaszos kaszálásnak köszönhetően nagyon diverz növény és állatvilág él a kertünkben.
Kertészkedjetek Ti is, mert szuper élmény. Segít megismerni környezetünket, az ott élő állatokat, növényeket, azok igényeit és önmagunkat is. ☺ Türelemre tanít és segít lelassulni ebben a rohanó világban. Teremtsünk valami jót közösen!
Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kövess minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!