2023. júl 21.

Kertelések - 2023 július

írta: Magház Hálózat
Kertelések - 2023 július

Írta és fotózta: Fügedi Bea

A kertészkedés iránti érdeklődés egészen régről él bennem, de mélyebben 2-3 éve kezdtem foglalkozni a kertek világával. Három helyről érkeztek számomra valóban inspiráló gondolatok a kertről: Gyulai Iván kertszemlélete, Routh Stout kertművelési gyakorlata, és a permakultúra látásmódja felől. Azóta tudom, hogy a kertészkedés nem egy ember által vezérelt folyamat, hanem a számtalan elemből álló komplex rendszerben történő tevékenység, amely működésében akkor optimális, ha az elemeket a saját rendszerükben hagyva azoknak teret engedve, velük együtt működve tudjuk megvalósítani a kertművelést. Az általam bemutatott kert ezért jelenleg sokkal inkább hasonlít egy alapozás alatt álló, alig elkezdett vállalkozáshoz, mint egy hagyományos értelemben művelt kerthez.

A terület adottságai

Dél-Borsod szívében, a Matyó fővárosban egy közel 1000 nm hosszú, vékony belterületi udvarunkon kezdtem el kb. 2 éve építeni a kertecskét (kb. 40 négyzetméterről indult). Két irányt jelöltem ki: egyik a talajépítés, amit egyrészről a Gyulai Iván-féle mulcsépítő technikával próbálok megvalósítani, illetve egyéb mulcsolási technikákat is alkalmazok, másrészről a biodiverzitás növelése, amit a elsősorban évelő növények fajgazdagságának gyarapításával szeretnék megoldani. A talaj egy kifejezetten nehéz, agyagos, tömörödésre hajlamos, levegőtlen, szerves anyagban szegény talaj. Túlnyomó része nem állt művelés alatt az utóbbi 20 évben, azt megelőzően feltehetően hagyományos módon művelték.  A túlnyomó részben füves, néhány cseresznye és körte és diófával rendelkező területre újabb gyümölcsfákat (alma, sárga és őszibarack, szilva, meggy), cserjés gyümölcsöket (szeder, málna, egres, ribizli, som) ültettem, valamint más egyéb fákat és cserjéket (bodza, galagonya, madárbirs). Idén a Magház jóvoltából  articsóka palánták is kerültek a kertbe. A fák tövébe eper palánták kerültek. Emellett nem rendelkezem semmilyen hajtató házzal, a palántás kísérleteimet a lakás különböző pontjain végzem – családom legnagyobb örömére :) .  

A legfontosabb feladat tehát most a talajépítés, ezzel együtt kísérletezés a növényekkel.

Július eleji helyzetjelentés

1_6.jpg

Nehéz agyagos talaj. A mulcs alatt nedves, azonban teljesen összetapadt rögöket alkot. Mintha gyurmába akarnál ültetni. Amikor kiszárad, akkor kőkemény rögöket alkot, amiket le lehet ugyan porítani, de víz hatására újra összeáll. 

2_6.jpg

A búza “véletlenül” került a kertbe: szalmával mulcsoltam, a búza mind kinőtt a szalmából (tavalyi aratás utáni, a benne maradt szemek kerültek a talajba). Ahol nem volt útban, ott meghagytam. Aratásra készen, mint a nagyok. Nem tudom még mit csináljak vele, de azért örültem neki.

3_6.jpg

Másodvetés után. A mák itt még érik. A NBGK génbanki igénylésben kaptam a mákot, amikről jó eséllyel tudok saját magot fogni és szaporítani. A mulcsot elhúzva a földet sorokban felvilláztam, kissé kapáltam, mert a nehéz agyagos talaj igen rögös villázás után is. A sorokba vetettem cukorborsót, endívia salátát, később zöldbab, kínai kel csatlakozik mellé. A soroknál igyekszem figyelembe venni a Gertrud Frank: Az öngyógyító kiskertben tett ajánlásait, de nem mindig sikerül.

4_5.jpg

Csicseriborsó. Szintén NBGK igénylésből való, lassan kész a maggyűjtésre.

5_8.jpg

Kísérlet kulcslyuk ágyás. Miután a tavalyi aszály miatt több idős gyümölcsfa is kiszáradt, kísérletet tettünk a kulcslyuk ágyás szerű elhelyezésre, hogy a futóbabnak a legegyszerűbb módon adhassunk támasztékot: spárgát lógattunk nekik a faágakról. Körben (nem az angyalok ülnek) jégsaláta. Az idei év sláger terméke. Tavasszal a lakásban vetettem, majd tálcába pikíroztam őket. Lassan indult be, de úgy néz ki egész pofásak lesznek. És a bónusz: egyenlőre nyoma sincs annak hogy fel akarna magzani, ellentétben a fejes salátával és a tépősalátával! Ízre is rendben vannak. Próbálkozzatok vele ti is! Külső körön zeller (saját palántáról) és dinnye (szintén palántáról). Tököm uborkám helyre vetve nem kelt ki az idén, de a palántások kis vigaszt adnak :) . Ez a kép egyébként a teljes szélességében mutatja az saját (jobbra) és a szomszédunk (balra) kertjét is. 

6_3.jpg

Len, saláta, csicsóka, bodza, mák, búza, málna, kukorica egy képen. Most még mindenből csak mutiba’ van (kivéve saláta), de eljön az idő amikor elfoglalják az egész univerzumot kertet.

7_3.jpg

Az igazi ökológiai sokszínűség egyik alapja. A tavalyi aszály és a nem túl gyakori kaszálás lehetőséget adott a vadvirágoknak. Annyi féle vadvirágom volt az idén, hogy feléről nem is tudom mi lehet. A legtöbb a közönséges cickafark, de van máriatövis, pipacs, bükköny, keszegsaláta, pitypang, katángkóró, voltak még perjefélék és csenkesz, meg még rengeteg minden, aminek a nevét elfelejtettem, vagy soha nem is tudtam. Ismerkedünk, barátkozunk...

8_3.jpg

Fokhagyma. A kép nem sokat mutat, de szebbek mint amit vártam. Ez az a fajta, amelyik kis hagymákat növeszt a tetején, amiket el lehet ültetni, és kifejlődik belőle egy új növény. Ha letörjük a tetején a virágot tavasszal, kicsit nagyobb fejekre számíthatunk, ha nem. akkor is lesz alatta egy kevés, és a tetejét használhatjuk szaporításra. Kunkori néven is ismert, mert először vicces hurkokban kezdi nevelni a tetején a kis hagymákat.

10_3.jpg

Idei „kudarcaim”: a paradicsom és a tökfélék. A paradicsomot a magvetésnél rontottam el, valószínűleg nem jó minőségű földbe vetettem, vagy passz. Még csak most hozzák az első virágokat.  A tököt helyre vetettem: nem kelt egy darab se, ez egy árva kelésű példány, az egyetlen túlélő. Ráadásul a járda és a szomszéd ház közötti keskeny ágyásban, ami eredetileg virágos kert volt, de az építkezés alatt megkapta a “Génbank és mentőkert” titulust. A permakultúra elvei alapján szépen lassan szeretném 1. zónává alakítani, az itt lévő növényeket az udvar más részeire áttelepíteni. Állandó kudarcaim egyébként a paprika, a padlizsán, karalábé, hagyma, és minden olyan növény, amit az emberek ültetni szoktak. Jó minőségű talaj nélkül  ezeket nagyon nehéz nevelni. Ezért van fentebb az a sok fura növény a kertben, de minden évben próbálkozom ezekkel is persze.

10_4.jpg

Dióliget. A diófa alját is mulcsoltam tavaly ősszel és ez lett az eredmény – millió diómagonc. Akinek kell, és ért hozzá, ingyen elviheti. Helyileg Mezőkövesd. Szállításban nem tudok segíteni :) .

11.png

Poharas barátok. Selyemakác és gránátalma magoncok. Saját vetés. Nagyon szorítok nekik!

12_1.jpg

És már vége is. Köszönöm, hogy elolvastad. 

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kövess minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!

Szólj hozzá

kert kertészkedés agrobiodiverzitás Magház mezőgazdasági sokféleség Magház hálózat Magház kiskövet