2023. júl 06.

Június végi helyzetjelentés a kiskertből

írta: Magház Hálózat
Június végi helyzetjelentés a kiskertből

Írta és fotózta: Lajosné Bartalis Kinga

Bemutatkozásul annyit írnék, hogy a gyerekek hozzátáplálásakor kezdtem kifejezetten a vegyszermentes zöldségek/gyümölcsök felé fordulni, így tapasztaltam meg, hogy nem is olyan egyszerű ilyenekhez hozzájutni. A bio minősítésű, nagyáruházakban kapható termékek pedig sokszor nem Magyarországról származnak. Szóval éreztem, hogy az lenne az út, hogy saját magunknak termeljünk, de egyelőre a kert hiányzott hozzá. Végülis másfél éve hazaköltöztünk Vas megyébe 13 év Budapest után, és a korábbi balkonkertészkedést igazi földre váltottam. Immáron a 2. szezonban matatok kint.

Egyelőre 6 ágyásunk van, 4 db 6,2x1,2 m-es és 2 db 5x1,2 m-es, illetve oldalt a szőlő-ill. málnalugasba került még uborka, kolbásztök, egérdinnye, méteres bab, dísztök és jó pár tő paradicsom is.

Az első 5 ágyást úgy alakítottuk ki, hogy a felső ásónyomnyi rétegét felszedtük, megpróbáltuk minél jobban kiszedni belőle a gyökereket (rengeteg tarackot…). A 6., jelenleg tökágyás ásásmentes próbálkozás Charles Dowding nyomán. Csak sajnos túl sok komposztot nem sikerült szerezni, a 15 cm helyett olyan 5 cm került a kartonpapírokra.

Így néz ki jelenleg a kiskert egészben.

lbk1.jpg

Hátulról kezdve mesélek az ágyásokról.

6. ágyás:

Komposztmennyiség ide vagy oda, eddig elég jól sikerült az ásásmentesség, szépen virulnak a tökök. A héten már minden nap cukkiniből kellett kitalálnom valamit :). Palántákat ültettünk ki úgy, hogy kis helyen bevágtuk a kartonpapírt. Igazából az a tapasztalatom, hogy a szulák mindenen átnő, főként az üti fejét, de könnyebb kiszedni innen, mint a többi ágyásból.

Sajnos magfogáshoz izolálni nem túl sok hely van egyelőre, ezért tökökből nem is tervezek. A rédeis Black Beauty cukkini eddig egyértelműen jól teljesít. Szerettem volna laskatököt is ültetni, úgy tudom, hogy az másik fajba tartozik, nem porzódott volna össze a többiekkel, de nem volt, ezért spagetti tök lett helyette próbaképpen, ami viszont szintén Cucurbita pepo. Szépen dolgoznak a méhecskék.

lbk2.jpg

lbk3.jpg

lbk4.jpg

Itt a tökök mellett oldalt vannak a méteres babok. Ezt is azért ültettem, mert a Vigna nemzetségbe tartozik (V. sesquipedalis) a Phaseolus helyett, és hogy vissza lehessen fogni a magot. Nincsenek illúzióim, hogy tényleg méter hosszú babjaim lesznek, de kíváncsian várom, mi alakul belőlük. Eddig elég lassan indultak be, a napokban kezdenek felkapaszkodni a hálóra.
lbk5.jpg

Az 5. ágyás őszi ágyás, tél alá vetett spenót (nem volt túl sikeres, alig kelt ki) helyére ültetett csemege kukorica, ősszel duggatott fokhagyma, hagyma van venne. A kihúzott zöldhagymák helyére salátapalántákat tettem. A külső leveleiket csipkedem le mindig, így már sokat hoztak tavasz óta. A fokhagymákat a napokban elvileg már ki lehetne szedni. Mizunát és salátabrokkolit szeretnék a helyére, de mindenképpen csak háló alatt lehet nálunk káposztaféléket termeszteni, mert a földibolhák félelmetesen pusztítanak.
lbk6.jpg

A 4. ágyás borsóágyás volt. Idén nagyon jól sikerült. Most felváltva zöldhüvelyű bokorbab , sárgarépa, cékla került bele. Próbálok versenyezni a porcsinnal. Végre a sárgarépa is kibújt (minden reggel öntöztem), de még mindig a porcsin a gyorsabb. 
lbk7_1.jpg

Az ágyás végére került egy kis virágsziget. Vegyes virágmagkeveréket szórtunk egy réteg komposztba, és palántáról borágó, körömvirág, kamilla, kisvirágú büdöske és bíbor kasvirág ment még be. Utóbbi nagyon lassan nő, nem tudom,lesz-e belőle valami, pedig nagyon szeretném.

lbk8.jpg

3. ágyás:

Kedvenc színes mángoldjaim. Tavalyi felfedezés ez a növény. Bevallom, amíg nem volt kertem, sosem ettem, de azóta nagyon szeretjük. A levele bármibe használható, amibe a spenót. A szárát felvagdosom, fokhagymás olívaolajon sóval, borssal megpárolom, leöntöm főzőtejszínnel, olvasztok bele reszelt sajtot, és mehet is a tésztára.

 lbk9.jpg

Bébicéklák, répák, tavaszi hagymák, virágzó metélőzeller tavalyról. Volt egy próbálkozásom karórépával: egyrészt csak egy kelt ki, másrészt a földibolhák áldozatául esett. Majd próbálkozom még palántával háló alatt.
lbk10.jpg

A 2. ágyás egy jó kis dzsumbuj. A szélén a Magháztól kapott szegletes lednek (ilyet sem ettem még soha :) ). A többi részen a még bent maradt lóbabok vannak például. Tetűtelepnek ültettem őket, már saját visszafogott magról, de idén valahogy nem jöttek rá tömegesen a katicák. Idén is magfogásra maradnak vissza még. A paszternákkal idén próbálkozom először, nem gondoltam, hogy ekkora levele lesz. Kicsit kényelmetlen lehet így a paradicsomoknak, padlizsánoknak, de a szélsőket folyamatosan kiszedegetem.

lbk19.jpg

lbk11.jpg

lbk12.jpg

lbk13.jpg

Főveteményként pedig ide került a paradicsomok egy része, vajdasági fehér padlizsán (szintén magházas, épp virágzik), Meronda típusú padlizsán (Ausztriából van a mag, ezen van az első bekötött termésünk).

lbk20.jpg

lbk22.jpg

Paradicsomból 7 félét ültettem idén. A sárga körtéről és az idei Magházas Chocolate Stripesról nincs kép, ezeken kívül van még már kétszer visszafogott, eredetileg szintén magházas Green Zebra, ökörszív a nagymamámtól, Kellog’s Breakfast, Indigo Rose, datolya.

lbk14.jpg

lbk15.jpg

lbk16.jpg

lbk17.jpg

lbk18.jpg

Az első ágyás egész rendezett, mert sokáig a gyom uralta, és nem került bele elővetemény. 3 féle paprikám van. Idei magházas narancssárga parasztpaprika, Hamik mini paprika és Juliette (utóbbi kettő tavalyról maradt Reinsaat magból). Többi paradicsom, Nero típusú szintén tavalyi Reinsaat magról ültetett padlizsán, és a büszkeségeim a bazsalikomok, amikhez egy őstermelő idős bácsi bazsalikomjairól fogtam a magot az erkélyen még tavalyelőtt. A virágzó metélőpetrezselyem, és a maguktól kelt napraforgók díszítik még ezt az ágyást.
lbk24.jpg

lbk29.jpg

lbk31.jpg

lbk30_1.jpg

Amit még szeretnék megmutatni, az az egérdinnye, amiről szintén második éve fogom vissza a magot. Ilyen kis keszekusza most:
lbk25.jpg

Mellette a kolbásztök. Ezt sem ismertem még korábban, és szintén azért ültettem, mert lehet majd visszafogni belőle, ha beválik. Még a virágja is más színű, és van már kiskolbászunk. 

lbk26.jpg

lbk27.jpg

És az utolsó, az articsóka. Igen, ilyet sem ettem még... :D De kaptam Magházas magot, hát muszáj kipróbálni... 

lbk28.jpg

Köszönöm, hogy végigolvastátok! Most elég szépen alakul minden, remélem marad ez a tendencia. 1 hónap múlva jelentkezem.

Ha érdekesnek találtad ezt a bejegyzést, kövess minket Facebookon, nézz körül az Instagramunkon vagy látogass el a honlapunkra!

Szólj hozzá

kert agrobiodiverzitás mezőgazdasági sokféleség Magház hálózat Magház kiskövet